Soha nem látott részletek a gyűrűs bolygón és legnagyobb holdján, a Titanon – a Cassini űrszonda legújabb felvételei.
Az elmúlt hónapok során a Cassini űrszonda egyre nagyobb hajlásszögű pályán keringett a Szaturnusz körül, aminek eredményeként soha nem látott irányokból készített fantasztikus képeket a bolygóról és rendszeréről. Az alábbiakban az elmúlt két hónap felvételeiből válogatunk, melyek a Szaturnusz mindeddig ismeretlen arcát mutatják be. A gyűrű drámai árnyékhatásai mellett a bolygó légkörének finom részletei is napvilágra kerültek, emellett pedig február 22-én a Titanról is készültek új radarképek. A következő Titan-közelítés március 10-én lesz, így újabb eredmények a közeljövőben is várhatók.
2007. január 19-én készült első képünk a gyűrűről, kb. 40 fokos hajlásszögben a gyűrű síkja felett. A kép célja a gyűrűk egészének megörökítése volt, így a viszonylag hosszabb expoziciós idő miatt a bolygó Nap felőli oldala túlexponált.
Két nappal késöbb a Cassini már 1,6 millió km-es távolságban járt a Szaturnusztól. A legkülső, F jelzésű vékony gyűrű csomói az egyenetlen anyageloszlást mutatják. A felvétel nagy felbontású változatán három hold is felfedezhető: az Epimetheus 1 óra irányában, a Pandora 5 óránál, valamint a Janus 10 óránál.
Ehhez a képhez egy mozgófilm is kapcsolódik, amely az űrszondát mutatja a gyűrű síkján való áthaladás közben. A film kezdetén a gyűrű napsütötte részén járunk, s amint az űrszonda délről északra haladt kb. 900 000 km távolságban, a gyűrűre először felülről láthatunk rá, majd egy vékony síkká válik, végül ismét láthatóvá válnak részletei, de már a túloldalról, enyhe megvilágításban. A film mintegy 12 órát ölel át időben, miközben hat hold halad át a látómezőn. A legnagyobb közülük az Enceladus, amely balról jobbra halad el, mutatva pályasíkjának eltérését a gyűrű síkjától. A második legnagyobb átvonuló hold pedig a Mimas, a látóirány változása miatt jobbról balra haladva.
Sötét és éles körvonalú gyűrűárnyék a Szaturnuszon. A bolygó felszínén feltűnik az északról délre haladó színváltozás, amire máig nem találtak kielégítő magyarázatot a Szaturnuszt kutató tudósok. A Voyager űrszondák 1980-as években készült felvételein sokkal egyenletesebb színű volt a bolygó, míg a Cassini 2003-as megérkezésekor már megfigyelhető volt a kékes szín. Ekkor a bolygó északi felén éppen befejeződött a tél, így a tudósok egyik elképzelése, hogy a légkör évszakos változásai okozzák a színkülönbséget. Érdekes még, hogy a színeken kívül a felhőalakzatok is eltérést mutatnak a különböző szaturnuszrajzi szélességeken. Nagyobb szélességeken fényes, különálló felhők látszanak, míg az egyenlítő környékére hömpölygő, egységes felhősáv jellemző, benne világos és sötét örvényekkel. A kép 1,2 millió km-es távolságból készült.
A Szaturnusz káprázatos színei és színárnyalatai (pasztellkék, rózsaszín, zöld és arany). A kép legnagyobb felbontású változatán a bolygó nyugati pereméhez közel (7 óra irányában) látható a Janus.
A kék és arany Szaturnusz, távolban a Dione holddal.
A Cassini a Szaturnusz alatt, visszapillantva a bolygósarlóra és a jeges gyűrűkre. A déli pólus közepén egy hurrikánra emlékeztető óriási pörgő vihar.
Az óriásbolygó változatos világa: légkörében hatalmas viharok tombolnak, gyűrűi ősi ütközések nyomairól árulkodnak, míg holdjai az élet eredetéről szolgálhatnak fontos információkkal.
A Szaturnusz három kis holdja. Jobbra lenn a két kis hold az F gyűrű terelőholdjai, a Prometheus és a Pandora. Felül a kétarcú Janus.
Infravörös kép a világos egyenlítői felhőkről és a déli sötétebb sávokról. A kép szélén a belső gyűrű egy darabja látható.
A Cassini űrszonda elmúlt két hónapban végzett megfigyelései nem csak a Szaturnuszról, hanem annak legnagyobb holdjáról is szolgált újdonságokkal. 2007. február 22-én a Titanról készített radarfelvételen az egyik legnagyobb tó közepén 90x150 km-es sziget látható. A pólushoz közeli elrepüléskor készült megfigyelés alátámasztja, hogy a legnagyobb tavak magas szélességeken keletkeznek.
Sziget a Titan egyik legnagyobb tavának közepén.
Egy másik képen dűnék fedezhetőek fel, amelyek világosabb területeket vesznek körül. Hasonló felszínformákat már korábban is láttak a Titanon, de akkor az egyenlítő mentén. A képeket elemző tudósok szerint a dűnék fagyott szénhidrogén vagy vízjég szemcséiből állnak, amelyek hasonló nagyságúak a földi homokszemcsékhez, eredetük pedig valószínűleg a nyugat-keleti irányban fújó állandó szelekre vezethető vissza.
Dűnék a Titán pólusához közel.
A jelenlegi nagy hajlásszögű keringésből a Cassini júniusban ismét visszatér a gyűrű síkjába.
Forrás: NASA
AJÁNLOM AZ OLDALT
