A HOLD :
A Hold a Föld egyetlen természetes holdja. Olyan közel van a Földhöz (átlagos távolsága 384.400 km) , hogy még látcsővel is megragadó részletességgel láthatók felszíni alakzatai. Mivel légköre és folyékony víze nincs, időjárásról nem beszélhetünk a felszínén. A Holdon nincs élet és geológiai aktivitást sem tapasztalunk rajta. Legfőbb alakzatait a meteorbecsapódások hozták létre.
A Hold megfigyelése :
Mivel a Hold tengelyforgási ideje azonos a keringési idejével, mindig azonos, az ún. innenső oldalával fordul a Föld felé, ezért csak a felét látjuk a Hold felszínének. A legnagyobb holdi alakzatokat szabad szemmel is észrevehetjük, így a sötét mélyföldeket, az ún. tengereket, szemben a fényes fennsíkokkal. Látcsővel vagy egy kisebb távcsővel számtalan krátert és számos hegyláncot figyelhetünk meg. A felszíni alakzatok legfeltűnőbbek a világos és sötét félteke határa, az ún. terminátor mentén, ahol leghosszabbra nyúlnak az árnyékok. Amikor a felszínt magas szögből világítja meg a Nap, vagyis holdtölte idején, az alakzatok elmosódnak, és még a nagyok is eltűnnek a szemünk elől. Vannak ugyanakkor olyan alakzatok is, amelyeknek észleléséhez nagy kontraszt szükséges, ezért éppen holdtölte idején a leglátványosabbak. Ilyenek a sötét tengerek és bizonyos kráterekből kiinduló fényes sugarak.
Holdi alakzatok elnevezése :
Kráterek :
1. Aristillus 2. Autolycus 3. Archimedes 4. Plato 5. Eratosthenes 6. Grimaldi 7. Copernicus 8. Aristarchus 9. Marius 10. Ptolemaeus 11. Albategnius 12. Alphonsus 13. Alpetragius 14. Arzachel 15. Gassendi 16. Walter 17. Tycho 18. Longomontanus 19. Clavius 20. Maginus 21. Stöffer 22. Piccolomini 23. Catharina 24. Cyrillus 25. Fracastorius 26. Theophilus 27. Langrenus 28. Proclus 29. Posidonius 30. Atlas 31. Hercules 32. Endymion 33. Aristoteles 34. Eudoxus 35. Cassini
Medencék :
1. Sinus Iridum 2. Sinus Medii 3. Sinus Asperitatis 4. Lacus Somniorum 5. Lacus Mortis
Hegységek :
1. Montes Alpes 2. Montes Caucases 3. Montes Jura 4. Montes Carpatus 5. Montes Apenninus 6. Rupes Altai
A Hold fázisai :
A Hold azért mutat fázisokat, mert a keringése során különböző nagyságú területeit látjuk megvilágítva. Újhold idején a sötét oldalával fordul felénk. Amint továbbhalad, megvilágított területe fokozatosan növekszik (,,dagad˝ ) , a keskeny holdsarlótól a teliholdig. Ezt követően a fázisok fordított sorrendben következnek : a fényes terület kisebb lesz (csökken) egészen az újholdig. Amikor a Hold már, vagy még csak keskeny sarló alakot ölt, a sötét részeit gyengén megvilágítják a Földről visszavert fénysugarak. Ezt a jelenséget hamuszürke- vagy földfénynek nevezzük.
Holdfogyatkozás :
Amikor a telihold korongja belép a Föld árnyékába, holdfogyatkozás jön létre. A korongnak az árnyékkal való első kontaktusától a teljes kilépésig több mint négy óra telhet el, amelyből a teljes fogyatkozás fázisa valamivel több mint egy óra. Egy évben három holdfogyatkozás lehet, bár vannak olyan évek is, amelyekben egy sincs. A holdfogyatkozások a Föld minden olyan pontjáról láthatók, amelynek láthatára felett van a Hold.
Hold fázisai :
Mivel a Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Föld felé, a Hold a Földrõl nézve hol sötétnek (újhold), hol világosnak (telihold) látszik. Ezt nevezzük a Hold fényváltozásainak, vagy fázisainak.
Újholdkor a Hold a Földrõl a Nap irányában látszik, tehát sötét felét figyelhetjük meg. Ahogy pályájának elsõ negyedét rója növekedni kezd, félhold lesz, majd az addig megvilágítatlan rész is szinte teljesen láthatóvá válik. Teliholdkor a felénk nézõ féltekéje teljesen megvilágítódik; ilyenkor kereknek látszik. A fázisok ezután fordított sorrendben követik egymást. A két egymást követõ újhold között eltelt idõt szinódikus hónapnak nevezzük. Ez 29,5 nap.
A sziderikus és a szinódikus hónap hossza közötti idõkülönbség abból adódik, hogy egy hónap alatt a Föld is elmozdul a pályáján. A Hold túlsó oldalát csak az utóbbi évtizedekben az ûrszondák segítségével ismertük meg.
Történelem és geológia :
A Hold mintegy 4,5 milliárd éve keletkezett, amikor egy, a Marshoz hasonló méretű test, az akkor még nem egészen százmillió éves Földbe csapódott. Az ütközéskor levált törmelék pályára állt, és később ebből lett a Hold. A fiatal Holdat mintegy 3,9 milliárd évvel ezelőttig bombázták a meteorok, amikor is a becsapódások lassan lecsillapultak. A mélyből felszabadult olvadt láva, egy több mint 2 milliárd évig tartó folyamat során hozta létre a tengereknek (mareknak) nevezett mélyföldeket, amelyek a túlsó oldalon ritkábbak, mivel az ottani sokkal vastagabb kéreg alól jóval kevesebb láva tört a felszínre. Belső szerkezete : ( belülről kifelé) - kis méretű belső mag - részben olvadt külső mag - sziklaköpeny - gránitszerű sziklakéreg
Felszíni alakzatok :
A holdtengereknek nevezett mélyföldeken csak néhány nagy krátert láthatunk, míg az öregebb fennsíkokat a kicsiny gödröktől a peremmel övezett hatalmas, 200 km átmérőjűig terjedő kráterek tarkítják. Néhány apró vulkáni kráter kivételével valamennyit meteorbecsapódás hozta létre. A nagy kráterek többségében központi hegycsúcsot láthatunk, amelyek a kráter aljzatának a becsapódásakor történt ún. visszaugrásakor keletkeztek. A lépcsőzetes kráterfalakat a későbbi hirtelen visszacsúszások hozták létre. A fiatal kráterek világosak, és a becsapódás során szétporladt sziklák sugaras szerkezetű fényes sávjai övezik őket. A Holdon lévő völgyeknek két típusát ismerjük : az egyenes vonalú vagy görbe alakú hasadásos szakadékokat, és a folyómedrekhez hasonló, de valójában lávafolyamok csatornáinak tekinthető kanyargó völgyeket.
Meteorkráterek : A nagy meteorkráterek sík aljzatának központjában gyakran több hegyet is láthatunk. Mivel a Holdon nincs erózió, a kráterek épségben fennmaradtak a becsapódás óta.
Kráterek és völgyek : Az Aristarchus fiatal sugaras kráter. A szomszédos Herodotus-kráterből egy hosszú völgy indul.
Egymást felülíró kráterek : A Theophilus-kráternek központi kúpja és teraszos fala van.
Clementine Animation
These files were constructed with the data acquired by the Clementine satellite (DSPSE). All are MPEG files.
-
Full Rotation Simulates the full rotation of the moon about it's axis. A HOLD forgásának szimulációs bemutatása.
-
Orbit 1 A short animation constructed from Clementine's first lunar orbit.
-
-
Denver A view of earth in which the bright lights of Denver are seen.
-
Venus A dramatic view of the moon with Venus in the distance.
-
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2005. november 7-én Robert Suggs (Marshall Center's Engineering Directorate) és kollégái egy 25 cm átmérőjű távcsövet és az erre szerelt kamerát tesztelték. A Hold megfigyelése közben sikerült egy rövid, váratlan felvillanást rögzíteniük. A jelenség nem sokkal az első negyed előtti fázist mutató Hold árnyékos oldalán mutatkozott, és mintegy +7 magnitúdóig fényesedett fel (szabad szemmel még nem lehetett volna észlelni). Az esemény alatt a fényforrás nem mozdult el, azaz valószínűtlen, hogy egy távoli műholdról becsillanó napfény okozta volna. Feltehetőleg a Hold felszínéről származott a sugárzás. A szakértők szerint a legvalószínűbb magyarázat egy becsapódás nyomán bekövetkezett robbanás.
A kezdeti villanás után még 5 darab, egymás után 0,03 másodpercenként rögzített felvételen azonosítható a robbanás halványodó felhője. A kezdeti kifényesedés alapján egy nagyságrendileg 10 cm átmérőjű test érhette el a Hold felszínét. Ekkora meteoroid a Föld légkörében legalább telehold fényességű meteorjelenséget váltott volna ki. A villanás alkalmával a Hold felszínén kb. 70 kg TNT robbanásával megegyező mennyiségű energia szabadult fel, ami egy közel 3 méter átmérőjű és 0,4 m mély krátert hozhatott létre a Mare Imbrium területén.
Bár a becsapódó test útvonaláról semmilyen információ nincsen, néhányan elképzelhetőnek tartják, hogy a kiterjedt és ezért hosszú hónapokon keresztül aktív, viszonylag nagyméretű szemcséket is tartalmazó Taurida meteorrajból származott a becsapódó objektum - bár a feltételezés igen bizonytalan. Korábban 1999. és 2001. között, a Leonida meteorraj aktivitási időszakaiban mintegy fél tucat hasonló felvillanást örökítettek meg a Holdon, amelyek fényessége +3 és +7 magnitúdó között változott.
A becsapódás helyzete (fent) és a robbanás felhőjének halványodása (lent) (fotó: NASA, MSFC, Bill Cooke)
A jelenlegi megfigyelés arra is felhívja a figyelmet, hogy a tervezett holdfelszíni bázisoknál számolni kell a ritka, de időnként azért előforduló becsapódásokkal - valamit az ekkor kirepülő, majd visszahulló törmelékkel. Utóbbi sem elhanyagolható, mert egyrészt sokkal nagyobb az esélye, hogy egy visszahulló darab talál el egy célpontot, másrészt légkör hiányában a visszahulló test becsapódási sebessége megegyezik a kilökődéskor mérhetővel, azaz jelentős lehet. |
Köszönettel Polgár Sándor
A Hold árnyékos fele egyre világosabb 2006. 02. 13. 08.46
Amerikai kutatók szerint az utóbbi 5 évben a Hold árnyékos fele egyre világosabb, mert a Földről egyre több napfény verődik rá vissza. Ezzel csökken a Földön maradó napenergia, s ennek lehűlést kellene okozni, de folytatódik a globális felmelegedés. Az ellentmondást egyesek a megváltozott felhőszerkezettel magyarázzák, de nem zárható ki valamilyen szabályos ingadozás sem.
A napkutató teleszkópok éjszaka használaton kívül pihennek. A New Jersey Institute of Technology (NJIT) napkutatóinak az az ötlete támadt, hogy ilyenkor a Hold árnyékban lévő részének fényességét mérjék velük. Philip R. Goode fizika professzor a kaliforniai "Big Bear" napobszervatórium vezetője munkatársaival majdnem tíz éve rendszeresen méri a Hold árnyékos részére vetülő földfényt.
A Föld a ráeső fény kb. egyharmadát tükrözi vissza. Csillagász szakzsargonban ezt úgy fejezik ki, hogy a Föld albedója 0,3 közeli érték. Az albedó nem állandó mennyiség, értékét leginkább a felhő- és hótakaró befolyásolja. A klímakutatáshoz jó tudni, hogy mennyi fény és hő távozik a Földről, ezért műholdrendszerek is fényképezik a felhőtakarót. A Holdra vetülő földfény mérése sokkal egyszerűbb és olcsóbb, és - mivel a Hold elég távol van - azonnal az egész Földre átlagolt értéket ad. A Hold figyelésének vannak hátrányai, mert például a Föld felülete a különböző irányokba nem egyenletesen veri vissza a fényt, s a Holdat, illetve árnyékos részét sem lehet mindig látni, de a hosszú időn át mért adattömegből érdekes következtetéseket lehet levonni. Philip Goode csapata 1997-ben kezdte a Hold segítségével mérni a Föld fényességét. Az első években azt tapasztalták, hogy a Föld albedója lassan csökken. Akkoriban ezt a naptevékenységgel és a globális klímaváltozással próbálták kapcsolatba hozni. A 2000. évtől kezdve az adatok azt mutatták, hogy a Föld albedója nőni kezdett, tehát a Föld egyre kevesebbet tart meg a Nap melegéből. A globális felmelegedés tükrében ez meglepőnek tűnik, s a kutatók most éppen erre hívják fel a figyelmet.
Mivel más úton kapott adatok is alátámasztják ezt a megfigyelést, és bizonyos módszerekkel az adatokat már 60 éve gyűjtik, a tudósok most úgy vélik: nem lehetetlen, hogy egy nagyjából tíz éves periódusú rendszeres ingadozásról van szó, melynek oka még nem ismert - írta az elementy.ru című orosz tudományos hírportál.
MTI
|