A 4,6 milliárd éve létrejött Föld nagyjából homogén tömege idővel a ma ismert gömbhéjakra tagolódott: a magra, a köpenyre, a kéregre, a víz- és a levegőburokra. A kezdeti 600-800 millió évben viszont még nem léteztek kontinensek. A legidősebb kontinensmaradványt mintegy 4 milliárd évvel ezelőttről ismerjük, Kanada északnyugati részéről.
Milyen feltételek között konszolidálódtak ezek a szárazföldi kéregdarabok és miért pont akkor, amikor? Erre kínál választ Minik Rosing dán geológus és kutatócsoportja. Úgy vélik, a földi élet vezérelte magának a bolygónak az evolúcióját. Az, hogy ősi mikrobák termelhették a kémiai energiát a kontinensblokkok létrejöttéhez, újabb adalék az immár klasszikus Gaia-hipotézishez, mely szerint az élet segít megteremteni az önnön túléléséhez szükséges feltételeket.
A kontinentális kéreg alapvetően gránitos kőzetekből épül fel. A gránit akkor keletkezik, amikor az olvadt bazalt átalakul, feldúsul szilíciummal, alumíniummal, bizonyos fémekkel és vízzel kerül kapcsolatba. A gránit kevésbé sűrű, mint a bazaltból álló óceáni kéreg, így a gránitok a felszínre emelkedhetnek és stabil kontinenseket alkotnak.
A gránit összetevői a Földön jelen voltak már azelőtt is, hogy az ominózus kanadai kőzetek megjelentek volna. Rosing elképzelései szerint a fotoszintézist végző életformák megjelenése adta meg a kezdő lökést a gránitok keletkezéséhez. A kutatócsoport azt próbálta kideríteni, hogyan köthető e két fontos mozzanat egymáshoz. Azokból az időkből ősmaradvány jószerével nem maradt fenn, mert a mikrobák igen kicsik és "törékenyek" a fosszilizálódáshoz. Mégis van némi geológiai jelzés arra, hogy a fotoszintézis már 3,8 milliárd éve megjelent a Földön. Ma a fotoszintetizáló szervezetek, melyek a napenergiát kémiai energiává alakítják, háromszor annyi energiát adnak a Föld általános geokémiai ciklusához, mint a bolygó belsejében zajló geológiai folyamatok. Rosingék szerint az első fotoszintetizáló életformák adhatták a napenergiát a kémiai változásokhoz, beindítva a Föld energiaciklusát és megváltoztathatták a geokémiáját.
Mindezek nyomán felgyorsult a kőzetek mállása és a kéregben a korábban uralkodó fizikai folyamatok helyett előtérbe került a kémiai lebomlás. A bazalt ilyetén való átalakulása nyomán olyan agyagásványok keletkeznek, melyek szerepet játszanak a gránit képződésében. (A gránit egyébként, mai ismereteink szerint, az egész Naprendszerben csupán a Földön fordul elő.) Rosing szerint a kulcspont az, hogy míg a megolvadó bazaltból újból bazalt keletkezik, viszont a mállott bazalt megolvadása során már valamennyi gránit is létrejön. Ilyenformán maga az élet is szerepet játszhatott abban, hogy létrejött a stabil kontinentális kéreg.
AJÁNLOM AZ OLDALT
