|
Napunknak érthető módon csak az egyik felét látjuk. Sok űrbéli és földi tevékenységet erősen befolyásol központi csillagunk aktivitása. Mivel például az űrsétákat és néhány egyéb, világűrrel kapcsolatos tevékenységet jó előre megterveznek, nagy segítség, ha tudják, mikor fordul a Nap Földről látható oldalára egy-egy nagyobb aktív terület. Az ilyen területekhez napfoltok, napkitörések és koronakitörések kapcsolódnak. Mindezek a Föld körüli műholdas és egyéb űrkutatási tevékenységet, a távközlést, esetenként a földfelszíni energiaszolgáltaló rendszerek működését is befolyásolják.
A SOHO napkutató űrszonda MDI jelzésű Doppler-képalkotója a Nap felszíne alatti konvektív zónában áramló anyagban terjedő hanghullámokat vizsgálja. Ezek sebessége, mozgása alapján a Nap belső szerkezetére az úgynevezett helioszeizmológia módszerével következtethetünk. A módszerrel persze csak korlátozott formában "látunk a Napba". Egyszerű közelítéssel élve úgy fogalmazhatunk, hogy a Nap belsejét ahhoz hasonlóan lehet így letapogatni, mint az ultrahanggal az emberi test belsejét megfigyelni. Mivel az aktív napfelszíni területek alatt a hanghullámok terjedési sebessége enyhén eltér a környező vidékekben mérttől, ezért azok helyzete a Nap felszíne alatt vándorló hullámokból is kimutatható.
Néhány éve Charles Lindsey és Doug Brau (NorthWest Research Associates
Inc.) két olyan módszert fejlesztett ki, amelynek segítségével a napkorongnak a Földhöz viszonyított túloldalán, avagy a peremén lévő képződményeket lehet vázlatosan megfigyelni. A két eljárás kombinálása - azaz a teljes túloldal képének előállítása - komoly számítástechnikai feladat volt. A munka során felmerült problémákat csak 2005 nyarán sikerült megoldani Kenneth Oslund (CALTECH) segítségével.
Az alábbi ábrán a Nap új módszerrel készült képe elliptikus vetületben látható bal oldalon, a Földről megfigyelhető oldal hagyományos fotója pedig a jobb oldalon, 2003. október 22-én (fent) és 24-én (lent). A bal oldali ábrákon lévő foltok aktív területeket jelölnek, a fekete görbe pedig a látható oldalt (a görbe melletti két szélső rész) és a túloldalt (középső rész) választja el. Megfigyelhető, hogy a bal oldali ábrákon a módszer már kimutatta a nyíllal jelölt, a látható oldalra csak 24-én beforduló aktív területet.
Az új módszer képe a teljes napkorongról (bal oldalon) és egy-egy hagyományos felvétel a tőlünk látható oldalról (jobb oldalon) 2003. október 22-én (fent) és 24-én (lent) (Stanford University, Stanford Solar Observatories Group)
Az így kialakított, helioszeizmikus holográfiának is nevezett módszer tehát vázlatosan képet ad arról, mi zajlik a Nap túloldalán. Segítségével a Földről még nem látható, de hamarosan a megfigyelhető oldalra kerülő aktív területek megjelenésére előre fel lehet készülni. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
