 |
„Azt talán felesleges magyarázni, hogy egy normálisan működő jogállamban a politikusoknak nem a bíróságokon kell bizonyítaniuk tisztességüket. Nálunk azonban az ezzel összefüggő kérdések nyilvános viták helyett egyre gyakrabban „dőlnek el” a tárgyalótermekben – írja Vásárhelyi Mária szociológus, közíró. – Természetesen vannak extrém esetek, amikor a politikusnak sem marad más eszköze, mint hogy az igazságszolgáltatáshoz forduljon becsületének vagy jó hírnevének védelme érdekében. A mára kialakult gyakorlat azonban, amikor ügyvédek hada áll ugrásra készen, hogy egy-egy politikai vitában megtalálja azt a jelzős szerkezetet, amelyért pert lehet indítani a politikai ellenféllel szemben, kórosnak tekinthető. (…)
Mindezeket figyelembe véve talán érthető, hogy miért különösen aggályos, ha ezekben az ügyekben a leginkább érintett fővárosban, másodfokon, jogerősen egyetlen eljáró tanács ítélkezik. Mindemellett az ilyen jogesetek növekvő száma miatt is indokolt lenne, ha több eljáró tanács hozna ítéleteket. Míg 2004-ben a Fővárosi Bíróságon folyó összes per 10,8 százaléka volt személyiségi jogi, sajtó-helyreigazítási per, addig a rákövetkező évben ezek aránya 12,6 százalékra emelkedett, ezen belül a sajtó-helyreigazítási perek száma pedig ötven százalékkal növekedett. Mindezek fényében végképp érthetetlen, vajon mi indokolja, hogy az ítélőtábla tizenhat, polgári peres ügyekben eljáró tanácsa közül csupán egyetlenegy foglalkozzon azokkal, amelyek csak a fővárosban az összes perek közel tizenhárom százalékát teszik ki.”
Hogy a Fővárosi Ítélőtáblán kialakult ügyelosztási és ítélkezési gyakorlat számos aggályt vet fel, azt Vásárhelyi néhány konkrét ügyben született ítélet alapján mutatja be. Az esetek kiválasztásakor a „vertikálisan és horizontálisan” mutatkozó következetes jogalkalmazásra vonatkozó szempontokat tekintette elsődlegesnek. Ez azért fontos, mert meglátása szerint az első fokon ítélkező bírók szakmai értékelésében talán a legfontosabb szempont az, hogy az általuk hozott ítéleteket hogyan értékeli másodfokon a fellebbviteli bíróság. Márpedig Vásárhelyi szerint ha egy bíró rendszeresen azzal szembesül, hogy ítéletét másodfokon gyökeresen megváltoztatják, akkor előbb-utóbb – akár szakmai meggyőződése ellenére is – alkalmazkodni kezd a másodfokú ítéletekhez, ez pedig egy idő után az igazságszolgáltatás teljes vertikumának torzulását eredményezheti.
„A perek bemutatása előtt feltétlenül le kell szögeznem, hogy mivel nem vagyok jogász, az ítéleteket nem szakmai szempontból, hanem a természetes jogérzékkel rendelkező, – jelzi a szerző – a vonatkozó jogszabályokat ismerő, laikus állampolgár szemével nézem és értékelem ugyanúgy, ahogyan teszi ezt több millió, hozzám hasonlóan képzetlen, ám a jogállamiság és a jogbiztonság maradéktalan érvényesülésében feltétlenül érdekelt polgártársam.”
Fenyegetés-e a korrupció gyanúja?
Az egyik emlékezetes példa a Parlamentből származik. Vásárhelyi idézi, hogy az Országgyűlés 2003. december 12-i ülésén Koltai Tamás fideszes képviselő a paksi üzemzavarral kapcsolatos kétperces hozzászólásában a következőket mondta: „A paksi vezetés és a kormány megint megtalálta a bűnbakokat, mint ahogy az oktatási miniszter korrupciógyanús utazásaiban is a beosztottai (…) voltak ludasok.” Magyar Bálint oktatási miniszter úgy ítélte meg, hogy a fideszes képviselő tényként állította vele szemben a korrupció gyanúját, valamint azt is, hogy ezekért az ügyekért a beosztottaira kívánta hárítani a felelősséget, így jogorvoslatért bírósághoz fordult – . Az első fokon eljáró bíróság helyt adott az oktatási miniszter keresetének, mivel az ítélet szerint Koltai tényként állította, hogy az oktatási miniszter korrupciógyanús utazásokon vett részt, és utóbb ezekért beosztottait tette bűnbakká, ám az eljárás során egyik állítását sem tudta bizonyítani. Az ügyben eljáró bíró az ítéletben külön hangsúlyozta, hogy ha az inkriminált mondat véleménynek minősülne, akkor is jogsértő lenne, mivel valótlan tényeken alapulna. Az ítélet elégtételadásra és 750 ezer forint nem vagyoni kár megtérítésére kötelezte a fideszes képviselőt.
Az alperes fellebbezését követően a másodfokú eljárás során az ítélőtábla 2 sz. eljáró tanácsa homlokegyenest másként ítélte meg az ügyet. Az első fokú ítéletet teljes egészében megalapozatlannak találta, és elutasította az oktatási miniszter keresetét, akit 22 500 forint perköltség, valamint 225 ezer forint (!) eljárási illeték megfizetésére kötelezett. Az eljáró tanács az ítéletét azzal indokolta, hogy a fideszes képviselő nem tényt állított, hanem csupán a véleményét fejtette ki a miniszter tevékenységéről, amely nem lépte túl a véleményszabadság megengedett határát. Arra az első fokú eljárás során hangoztatott állításra, mely szerint, ha a képviselő szavai véleménynek minősülnének, akkor is jogsértők lennének, mivel valótlan tényeken alapulnak, a másodfokon eljáró tanács nem tért ki, mint ahogy nagyvonalúan eltekintett a beosztottak bűnbakká tételére vonatkozó állítás minősítésétől is. Az ítélet indoklásában azokra az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága által megfogalmazott határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a véleménynyilvánítás olyan alapvető alkotmányos jog, amely csak rendkívüli esetekben korlátozható, a közszereplők esetében pedig a véleménynyilvánítás határai ennél is tágabbak.
Ám más esetekben az ítélőtábla 2. sz. tanácsának más rugóra jár a logikája, másképp ítéli meg a közszereplők bírálhatóságát. Erre hozza példaként Vásárhelyi Mária az emlékezetes Áder-ügyet. „Történt pedig, hogy 2003. augusztus 2-án a Népszabadság hétvégi mellékletében Kulcsár kulcsai címmel két teljes oldalt betöltő írás jelent meg az ún. brókerbotrányról. A cikk szerzői összefoglalták az ügyben addig nyilvánossá vált adatokat és körülményeket, az azokból levonható következtetéseket, és számba vették a még megválaszolásra váró kérdéseket. A szerzők a brókerbotrány szálait boncolgatva egyebek között azt feszegették, hogy milyen összefüggések lehetnek a pártok pénzügyei és Kulcsár Attila tevékenysége között, kitértek arra az akkor már közismert tényre, hogy „Kulcsár jó kapcsolatot ápolt a politikai elit számos tagjával”, „telefonhívását tekintélyes politikusok fogadták”. Az ügy kapcsán felvetődő megválaszolatlan kérdések között pedig felvetették, hogy „miért kért Kulcsár politikai védelmet Áder Jánostól?” A cikk mellett illusztrációként tíz, az írásban szereplő személy – egyebek között Áder János – fényképe is szerepelt.
Egyesek különös védelme
Az írás megjelenését követően Áder János, a Fidesz frakcióvezetője bírósághoz fordult, mivel úgy ítélte meg, hogy az írás személyét illetően valótlan közléseket tartalmaz, illetve vele kapcsolatban valós tényeket hamis színben tüntet fel. A bíróságtól azt kérte, hogy a Népszabadságot tiltsa el a további jogsértésektől, kötelezze a lapot elégtételadásra, valamint egymillió forint nem vagyoni kár megfizetésére. Az összeget azon „többlet erőfeszítések ellenértékeként” jelölte meg, amelyeket a lap lejárató kampánya miatt ki kellett fejtenie. A Fidesz frakcióvezetője a keresetben egyrészt a „miért kért politikai védelmet Kulcsár Ádertől” kérdést kifogásolta, másrészt azt, hogy a cikkben található burkolt célzások és ködösítések következtében olyan asszociációk keletkezhetnek, mintha összefüggés lenne személye és a brókerbotrány között.”
Az első fokon eljáró bíróság a frakcióvezető keresetét megalapozatlannak tartotta, ezért teljes egészében elutasította. Úgy foglalt állást, hogy – az események ismeretében – egy teljesen okszerű és logikus felvetésről van szó, és a sajtónak nem tiltható meg, hogy kérdéseket fogalmazzon meg – írja a szociológus. Ráadásul a Kulcsár és Áder között lezajlott két találkozót maga Áder ismerte el korábban a nyilvánosság előtt, a kérdésre pedig, hogy mi volt a találkozók célja, ugyancsak maga a felperes mondta el, hogy Kulcsár védelmet kért tőle. A Kulcsár Attila és egyes pártok vezetői, illetve a pártkasszák és a brókerbotrány összefüggéseire vonatkozó utalásokkal kapcsolatban pedig az eljáró bíró úgy döntött, hogy mivel a kifogásolt mondatokban nemhogy Áderre vonatkozó negatív tartalmú állítás nincsen, de a neve sem merül fel egyetlen alkalommal sem, ezért személyes érintettsége még áttételesen sem állapítható meg, ennek hiányában pedig nem foglalkozhat a bíróság érdemben a kérdéssel.
„A Fővárosi Ítélőtábla 2. sz. eljáró tanácsa homlokegyenest másképp ítélte meg az ügyet. Szerinte a fénykép közlésével és a kérdésfelvetéssel, hogy „miért kért Kulcsár védelmet Ádertől”, valamint Kulcsár és a politikai elit kapcsolatára vonatkozó utalásokkal a cikk írói azt a hamis látszatot keltették, hogy Áder személye összefüggésbe hozható a brókerbotránnyal. Ugyanakkor maga az ítélet és annak indoklása nemcsak az első fokú ítélettel, hanem az alkotmánnyal és az Alkotmánybíróság elvi állásfoglalásával is szembehelyezkedik, ugyanis nemhogy kiterjeszti, de szűkíti a véleménynyilvánítás szabadságának határait – az adott közszereplő esetében. Az indoklásban az olvasható, hogy mivel Áder János „személye azonosítható az Országgyűlés korábbi elnökével, valamint köztudott róla, hogy 1998-ban a Fidesz kampányfőnöke volt, jelenleg pedig a Fidesz frakcióvezetője”, ezért az ő személyiségi jogai különös védelmet élveznek. „A Népszabadság jogsértő magatartása még azt is eredményezheti, hogy a köztiszteletben álló személyekkel szembeni közbizalom, a közélet szereplőivel szembeni elvárások, a közélet tisztaságába vetett hit megrendüljön.”
Feleség a tanácsban
Számos további, párhuzamosan vezethető példán mutatja be Vásárhelyi Mária azt a gyakorlatot, amely úgy látszik, nem mér egyenlő mércével. Emlékeztet a cikk még többek közt a Mécs-Demokrata, a Juszt kontra Lovas-ügyre, vagy a Legfőbb Ügyészség érzékenysége körül kialakult egyenlőtlenségekre. Úgy látja, hogy a következetes „jobbra húzás” mögött a másodfokon eljáró tanács személyi összetétele is keresendő. „A Fővárosi Ítélőtábla 2. számú – a fent ismertetett határozatokat hozó – tanácsa egyik tagjának, dr. Győriné dr. Maurer Amáliának a férje az a dr. Győri Tibor, aki a Fidesz megalakulásától kezdve mind a mai napig a párt legszűkebb tanácsadói, vállalkozói köréhez tartozik, és a legkülönbözőbb Fidesz-közeli média- és reklámérdekeltségekben működött közre tulajdonosként vagy vezetőként, olyan, ugyancsak a Fideszhez köthető ismert személyekkel, mint dr. Simicska Lajos – akivel a cégjegyzék szerint lakcíme is megegyezik –, Gansperger Gyula, Kövér Szilárd, dr. Stumpf János, Tóth Béla és Schlecht Csaba. Dr. Győri Tibor a MAHIR cégcsoporthoz tartozó, részben ma is működő, részben már megszűnt cégekben viselt vezető tisztségeket.” (…)
„Mindezekkel önmagában nem is volna semmi probléma, ha felesége, Dr. Győriné dr. Maurer Amália nem egy olyan bírósági eljáró tanács tagja lenne, amely egyedüliként dönt a fővárosban – 2004. december 31-ig további kilenc –, ezt követően pedig Budapesten kívül további négy megyében indított összes sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi perben. Ez pedig azt jelenti, hogy Győri Tibor jelenlegi és korábbi érdekeltségébe tartozó, egyértelműen Fidesz-közeli sajtótermékek minden peres ügyében, két bírótársával, dr. Győriné képviseli a független és elfogulatlan igazságszolgáltatást. Így az ő kézjegyét viseli minden olyan ítélet, amelyben az egyik peres fél valamely Fidesz-közeli média érdekeltség vagy éppen a Fidesz vezető politikusa – Áder János, Kupper András, esetleg Orbán Viktor –, vagy ha nem politikus, akkor a párt hűséges elvbarátja, pl. Kondor Katalin vagy dr. Schmidt Mária. És erről az összefüggésről nyilvánvalóan nem csupán dr. Győrinének, hanem két bírótársának és az ítélőtábla vezetőinek is tudomásuk van.”
Mindennek fényében lehet érdekes a Fővárosi Ítélőtábla vezetőinek az a válasza, amelyet a „Tokaji borcsaták” ÉS-cikk másodfokú tárgyalása előtt adtak: szerintük az ügyek véletlenszerűen kerülnek az egyik vagy másik tanács elé.
(Az Élet és Irodalom írása teljes érvkészletével a pénteken megjelenő számban olvasható.)
AJÁNLOM AZ OLDALT
