Degas- és Brontë- kráterek :
Két sugaras kráter, kb. 60 km átmérőjűek.

Merkúr

Eredeti verzió: http://www.solarviews.com/eng/mercury.htm

A tények

Naptávolság:     57,910,000 km (0.3871 Csillagászati egység)
Egyenlítõi sugár:    2439,7 km (38,252 %-a a Földnek)
Tömeg:               3.30323 kg (5,5271 %-a a Földnek)
Holdja:              nincs
Sûrûsége:            5.42 g/cm3
Forgási sebesség:    58,6462 nap
Keringési idõ:       87,969 nap 
Keringési sebesség:  47,88 km/sec
Nehézségi erõ:       2,78 m/s2
Szökési sebesség:    4,25 km/s2
Átlagos felszíni hõmérséklet:    179 °C
Maximális felszíni hõmérséklet:  427 °C
Minimális felszíni hõmérséklet: -173 °C
Légköre:             gyakorlatilag nincs
Légköri összetevõk: Hélium (42%), Nátrium(42%), Oxigén (15%), Egyebek (1%). 

Merkúrt a római korban az istenek szárnyas cipellõjû hírvivõjérõl nevezték el.
Ez a legközelebbi bolygó a központi csillagtól, a Naptól nézve; valamint a második legkisebb átmérõjû bolygó a naprendszerben. Átmérõje 40%-kal kisebb a Földnél és 40 %-kal nagyobb a Holdnál. Amúgy kisebb, mint a a Jupiter óriásholdja, a Ganümédesz és a Szaturnusz-rendszer óriása: a Titán.
Ha egy felfedezõ lépne a Merkúr felszínére, akkor egy teljesen kihalt, meteoritok által szaggatott, holdbéli tájon lépdesne. A Merkúr lassú keringése, porfedte hegyei zsúfolásig tele vannak meteoritok bombatalálataival. A kráterek mérete pár centimétertõl több száz kilométerig terjed.
A felfedezõ észlelné, hogy a Nap 2,5-ször nagyobb, mint a Földrõl nézve. Az ég mindig fekete, mert a Merkúrnak nincs valódi légköre, csak némi napszél és részecskenyom alkot némi, légkör-szerû jelenséget és ad minimális felszíni fényt.
A Merkúr nem tudja visszaadni a gázóriások színkavalkádját, sem a Vénusz krémszínét, sem a Föld kékjét. Számára csak a sima szürke felszín maradt.
A Mariner-10 ûrszonda Merkúr közelébe érkezéséig nagyon nehéz, szinte lehetetlen volt a földi távcsövekkel jó képet kapni a napközeli bolygóról. Legnagyobb kitérése esetén is mindössze 28 foknyira a ragyogóan fényes Naptól ez érthetõ is. Ezek ismeretében érthetõ, hogy a Merkúr távcsöves kutatása leszûkült a napnyugta utána és a napkelte elõtti órára. Mai szemmel nézve talán furcsa, de az ókorban sokkal jobban lehetett látni a bolygót, mivel akkoriban még nem volt mai mértékû a légkör por- és fényszennyezettsége.
Az 1880-as években Giovanni Schiaparelli olasz csillagász rajzolt pár felszíni formát a Merkúron. Szintén õ állította, hogy a Merkúr mindig egyik oldalát mutatja a Nap felé, akár a Hold a Föld felé. 1962-ben a rádiócsillagászok mérései szerint a sötét oldal túl meleg ahhoz, hogy a forgás így legyen. 1965-ben Pettengill és Dyce meghatározták a Merkúr forgási idejét 59 ± 5 napban. Ezt az idõintervallumot Goldstein pontosította radarmérések segítségével 1971 végén 58.65 ± 0.25 napban. A Mariner-10 ûrszonda kutatása alapján a periódus 58.646 ± 0.005 nap lett, ami már igen pontosnak tekinthetõ.
Ráadásul a bolygó forgási ideje összefüggésben van a keringési idejével, konkrétan az arány 3:2, tehát a merkúri nap 176 földi napig tart.
Minden valószínûség szerint ez a keringési idõ millió évekkel elõbb sokkal több volt, akár 8 óránál is rövidebb, de a központi csillagunk hatalmas gravitációs ereje ezt a nagy sebességet drasztikusan lelassította. A legtöbb közvetlen adatot a Mariner-10 ûrszonda 1973. november 3-i, valamint további bolygóközelítéseibõl tudjuk. 1974. március 29-én a felszíntõl 705 km-re haladt el, 1974. szeptember 21-én volt az újabb randevú, 1975. március 16-áa volt a következõ. Ezen látogatások alkalmával több, mint 2700 fénykép készült a Merkúr felszínének megközelítõleg 45%-áról.
Mindaddig a tudósok a bolygó viszonylag kicsi tömege miatt azt hitték, hogy itt gyakorlatilag nincs mágneses mezõ. Habár a bolygó tényleg kicsi, de a magja meglehetõsen öreg és igen sok fém található benne. A mágneses mezõ jelenléte azt is jelezheti, hogy még most is mozog a bolygó magja, bár ezen mezõ erõssége a Mariner-10 mérései szerint is mindössze 1%-a a Földének, ráadásul a mágneses tengely 7 fokkal el van fordulva a forgásihoz képest.
Precízen még most sem lehet megmondani, hogy miért is létezik ez a mezõ. Lehetséges, hogy a belsõ fémmag lassú mozgása kelti életre a mágneses mezõt.
A planéta sûrûsége 5.44 g/cm³, melynek 60-70 százalékát a bolygómagot alkotó nehézfémek alkotják.

Merkúr felszíne

A Mariner-10 képeit nézve egy kihalt köves felszín látható, melyet kisebb-nagyobb becsapódások lyuggattak számtalanszor. A fotókon látható kráterek mérete 100 métertõl 1300 kilométerig terjed. Néhány fiatalabb közülük éles, hegyes peremmel határolt, de az öreg többséget már telelyuggatták a fiatalabbak. A legnagyobb Merkúr-kráter a Caloris-medence, melyet 1962-ben Hartmann és Kuiper úgy határozott meg, mint "nagy, kör alakú becsapódás koncentrikus gyûrûkkel és sugárirányú vonalakkal". A belsõ, kisebb kráterei kb. 200 kilométeresek, míg maga a Caloris-medence sugara 1300 km. A becsapódáskor felgyûrõdött határoló hegyek mintegy 3 kilométer magasak.
Egyéb látványos becsapódás nyoma látható a Valhalla-régióban a Jupiter Callisto holdján. Mindkét esetben megfigyelhetõ, hogy a becsapódáskor keletkezett kráter egy része megtelt folyékony lávával.
Merkúr rövid animációs története
A Merkúr hozzávetõlegesen 4,5 milliárd évvel ezelõtt alakult ki. Ekkor keletkezett a legtöbb kráter és a bolygó még forró magmája gyorsan hûlt az ûrhideg hatására. A sûrû bombázás leállása után kialakult a bolygó magmája és a felszín is végleg megszilárdult. Bár az eddiginél sokkal kisebb mértékben, de a bombázás tovább folytatódott és kisebb-nagyobb meteoritok milliárdjai csapódtak be a bolygóba.

Lehetséges víz a Merkúron?

Biztos, hogy a Merkúron nincsen folyékony víz, mivel igen kicsiny az atmoszférája és ilyen nyomási körülményeknél nem maradhat meg a víz. Bár az amerikai Caltech laboratórium 1991-es rádióhullámú mérései szerint elképzelhetõ, hogy az északi sark közelében van némi fagyott víz; esetleg a felszín alatt is elképzelhetõ némi maradvány.
Még egy indok: mivel a Merkúr igen lassan forog, ezért az éjszakai oldalon a hõmérséklet -161 °C alá süllyed, míg a nappali oldalon 400 °C fölé is emelkedik a hõmérõ.

A Merkúr 

Megfigyelhetősége Bármennyire is népszerű a bolygóészlelési terület hazánkban, a Merkúr mintha valamelyest fekete bárány lenne, a népszerűbb Jupiter, Szaturnusz vagy éppen a Mars mellett. Ennek oka a bolygó nehéz megfigyelhetőségében és nem éppen felszíni részletgazdagságában kereshető. Sok amatőr csalódik, mikor távcsövével megkeresve a Merkúrt, csak egy sápadt, sárga, erős fázist mutató, hullámzó korongot lát. Ennek következtében sokan így könyvelik el a látottakat és megfigyeléseiket, egészen más irányban végzik tovább. Így nem csoda, hogy a Merkúr észlelések száma egyre kevesebb, és az eredmények is egyre szerényebbek. Kitartó észlelőmunkával azonban értékelhető anyagok birtokába juthatunk. A bolygó megfigyelésére annak kedvező elongációinál van lehetőségünk, s olyankor is legtöbbször csak fázisának változása a feltűnő. Fentieknek megfelelően nem véletlen, hogy annyira nélkülözött lett naprendszerünk legbelső bolygója. Még mielőtt belevágnánk megfigyelésének mikéntjébe meg kell, hogy magyarázzuk az elongáció fogalmát. Az elongáció magyarul kitérést jelent. A Merkúr kissé megnyúlt pályán, igen közel kering Napunk körül. Földünkről megfigyelve a bolygó sohasem távolodik 280-nál távolabb központi égitestünktől. Emiatt megfigyelésére csak a hajnali, vagy a koraesti órákban, a horizonthoz igen közel nyílik lehetőségünk. A Napunktól látszólagosan távolodó bolygó ezen időszakait nevezzük elongációs vagy kitérési időszaknak, míg a maximális távolságát elérve elongációról, vagy legnagyobb kitérésről beszélünk. Láthatóságai nem egyformák. Sokat számít, hogy mely irányban található Napunktól, és hogy pályája mely pontján (afélium, perihélium) tartózkodik a kitérési időszakban. Aféliumban 280, míg perihéliumban maximum 180-ra távolodik el a Merkúr Napunktól. Ráadásul sokminden függ attól is, hogy az ekliptika mekkora szöget zár be a horizonttal a kitérési időszak idején. Az eddig leírtakkal kapcsolatban még megjegyeznénk, hogy a nyugati kitérés a hajnali, míg a keleti kitérés az esti, nyugati égbolton figyelhető meg. Fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a Merkúrt már megpillantani is eredménynek számít. Az igazi élményt azonban természetesen a  távcsöves megfigyelések nyújtják. Esti láthatóság keleti kitérés  - Hajnali láthatóság nyugati kitérés Az észlelés technikája - Műszerek és észlelési programok A bolygó észlelésénél legfontosabb a megszállottság. Az évenként bekövetkező 6-7 elongációból csak 2-3 kísérhető igazán figyelemmel. Az égitest szabad szemmel történő megkeresésére mint mondottuk csak a kedvező kora esti, vagy hajnali órákban számíthatunk. Tehát már a megkeresése is némiképpen nehézségekbe ütközik. Ha meg is találjuk az esti égen, oly közel jár a horizonthoz, hogy a vastag légkörön keresztül a hozzánk érkező fénye sok-sok számunkra káros fénytörést szenved. Fentiek miatt próbáljuk meg a bolygót mindig minél magasabban a horizont felett észlelni. Fázisbecslés Az alkalmazott távcsőátmérő tekintetében elmondható, hogy szinte bármely, az amatőrök rendelkezésére álló műszerrel hasznos munka végezhető. Talán a kezdők számára a leghálásabb feladat a bolygó fázisbecslése, különös tekintettel a dichotómia (50%-os fázis) időszakára. A legnagyobb kitérések időpontjában látjuk pont a felét a korongnak. Ekkor a Merkúrról nézve 900-ra látszik a Föld a Naptól. Ehhez a munkához 7-10 cm-es, jobb minőségű akromatikus lencsével szerelt távcső elegendő. 100-150x-es nagyítással próbálkozhatunk a korong fázisváltozásának rendszeres figyelemmel-kísérésével. A látott fázist szabvány észlelőlapon ábrázoljuk, és annak mértékét a rajz alapján állapítjuk meg. A szűrők alkalmazására fordítsunk fokozott figyelmet. Mindig ugyanazt a szűrőt használjuk, mivel más-más színű szűrő egymástól eltérő fázisértéket adhat. A dichotómia időpontjának meghatározása kiemelten fontos. A mai napig nem igazán eldöntött ui., hogy a megfigyelt időpont miért tér el sok esetben a geometriailag előre kiszámolt értéktől. A mai napig kérdés, hogy ezt a Vénusz esetében elfogadott Schröter-effektus okozza, vagy egyszerű fázis-szabálytalanságról van szó, melynek okát az észlelők fiziológiai és pszichológiai állapotában kell keresnünk? Szerencsés esetben, kivételesen jó légköri viszonyok mellett, már ilyen szerény átmérők mellett is láthatóvá válhatnak különböző, erősebb intenzitású felszíni részletek. Azokat feltétlenül rajzoljuk az észlelőlapra, és ne feledkezzünk meg intenzitási értékeik becsléséről sem. A legjellemzőbb részletek, melyek ezekkel a csekélyebb átmérővel is látszanak, a különböző terminátor-anomáliák. Ilyenkor a bolygó világos félgömbjét a sötéttől elválasztó vonal nem szabályos ív, vagy éppen egyenes, hanem azt mindenféle kitüremkedések tarkítják.   Egy-egy elongációt figyelemmel kísérve az észlelésekből elkészíthető az időszak térképe Felszíni részletek 10-20 cm átmérőjű műszerekkel, 200-300x-os nagyítást alkalmazva már bátran próbálkozhatunk ennél több részlet megpillantásával is. Amennyiben felszíni alakzatokat sikerül megfigyelni, azokat intenzitásuknak megfelelő árnyalattal rajzoljuk, és próbálkozzunk meg a látott színek becslésével is. Vizsgáljuk a Merkúrt többféle színszűrő segítségével, külön-külön meghatározva a látott alakzatok intenzitását más-más szűrő esetén.  20 cm-es távcsőátmérő felett a legtöbbször nem látunk már további részleteket. Ennek magyarázata az, hogy a Merkúrt majd minden esetben a látóhatárhoz igen közel tudjuk csak megfigyelni. A horizonthoz közeledve a bolygó fénye egyre vastagabb légrétegen keresztül érkezik a megfigyelőhöz. Az észleléseket legtöbbször akkor végezzük, mikor Nap már, vagy még nem látszik. Ekkor azonban a bolygó közel van a látóhatárhoz, s a légköri turbulencia itt a legerősebb. Fentiekből belátható, hogy a honi bolygóészlelők által némiképp elhanyagolt hajnali láthatóságok, sokkal több lehetőséget kínálnak felszíni részletek megpillantására. Ilyenkor az esti, nyugati égen bekövetkező láthatósági időszakkal ellentétben a bolygó nem hogy belesüllyed, hanem kiemelkedik, ezekből a légköri turbulenciákkal terhelt rétegekből. Hajnalban, a sötétebb égi háttér előtt előbb megpillanthatjuk lévén, hogy ekkor az égbolt sok esetben tisztább és nyugodtabb. Ilyenkor hosszan figyelemmel kísérhetjük, akár a napfelkeltét követően is, éppen ellenkezően az esti, nyugati égen megfigyelhető láthatóságokkal, amikoris a Nap fénye miatt, már megpillantása is nehézségekbe ütközik, és megtalálását követően az egyre csak közelít a látóhatárhoz. Természetesen nem favorizálni szeretnénk ezáltal a hajnali láthatóságokat, de ezek lényegesen jobbak és több sikerrel kecsegtetnek az esetleges felszíni alakzatok megpillantásának lehetőségével. Talán itt csak propagálni szeretnénk, hogy megéri a hajnali felkelést egy-egy Merkúr észlelés. Egy igazi Merkúr megfigyelő azonban mind a keleti, mind a nyugati elongációs időszakokat figyelemmel kíséri. Higgyétek el, megéri! Mivel a bolygó tengelyforgási ideje rendkívül lassú (59 földi nap), az észlelések elvégzésére bőséges idő áll rendelkezésre. Így gyakorlatilag a centrálmeridián értékének változása több nap alatt sem jelentős. Emiatt a legnagyobb kitérés idejének környékén, megfigyeléseink eredményeit akár egyetlen rajz formájában is összegezhetjük. Az elmúlt három év észlelési anyagait feldolgozva szomorú tapasztalat volt, hogy az észlelők jelentős többsége nem használt megfigyelései során szűrőt. Pedig a különböző színű filterek használatával lényegesen biztosabban, pontosabban tudunk fázisbecsléseket végezni, arról már nem is szólva, hogy a felszíni alakzatok megfigyeléséhez azok használata szinte kötelező. A szűrők színére vonatkozóan általános recept nem igen adható. Erre vonatkozóan még az ALPO-n belül is megoszlanak a vélemények. Ennek ellenére általános tapasztalatként elfogadható, hogy az atmoszféra kártékony hatásai, valamint a bolygó fényes korongjának ragyogása ellen a narancs, vagy a vörös szűrők használata a javasolt. A nagyobb távcső átmérőknél főként a vörös szűrő használata vált be. Van, aki fenti két szűrő mellett a kék fitereket is előnyben részesíti. Javasolható, hogy mindenki saját maga próbálja ki a különböző gyártmányú szűrőket és válassza ki a legjobb kombinációt a saját szemének és felszerelésének megfelelően. Természetesen legyünk következetesek és egy-egy láthatósági időszakon belül mindig ugyanazt a szűrőt alkalmazzuk, biztosítva ezáltal megfigyeléseink homogenitását. Noha sok esetben a Merkúr vizuális észlelése is komoly problémákba ütközik, mégis úgy gondolom, hogy a jövőben érdemes volna a CCD-technikát is bevetni, annak teljesebb tanulmányozásának érdekében. Külföldi példák igazolják ennek létjogosultságát. Sajnos sok esetben hiába áll rendelkezésünkre kiváló műszer, a légkör rossz átlátszósága és nyugodtsága sok esetben rendkívüli mértékben zavaró lehet, és nemegyszer meg is hiúsítja az észleléseink. Ám ennek ellenére a kitartó munka meghozza gyümölcsét, és számtalan megfigyelő-élménnyel és tapasztalattal lehetünk gazdagabbak egy-egy Merkúr elongáció végére. Megfigyeléseinket mindig szabvány észlelőlapon rögzítsük, és azt minden esetben, az elongáció végét követően küldjük meg a Meteor mindenkori rovatvezetőjének címére. Reméljük, hogy az eddig elhanyagolt Merkúr az elkövetkezendő időszakban jóval nagyobb népszerűségnek örvend majd a bolygóészlelő berkekben. Noha a Merkúr a bolygók között az egyik legnehezebben megfigyelhető, s nincs garancia arra, hogy valami izgalmasat sikerül megfigyelnünk korongján, kitartó észlelőmunkával mégis komoly eredményeket érhetünk el. Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert. Polgár Sándor

---

A Merkúr

A képekre kattintva megcsodálhatod őket közelebbről is.
A visszatéréshez használd böngésződ "Vissza" menüpontját!

	A Merkúrt, a Naphoz legközelebbi nagybolygót eddig egyetlen emberkéz alkotta szerkezet, a Mariner-10 űrszonda látogatta meg. Az 1973-ban startolt űreszköz több pályamódosítás révén összesen háromszor jutott az égitest közelébe. Kimutatta, hogy a bolygó mágneses térrel rendelkezik, és felszínének közel feléről készített felvételeket. A 4878 km átmérőjű, 0,0055 földtömegű égitest felszíne első pillantásra a Holdéra emlékeztet. Magas, 5,43 g/cm^3-es sűrűségét valószínűleg kialakulásakor egy hatalmas becsapódás hozta létre, mely leszakította külső, kisebb sűrűségű kőzetrétegeit. Légköre jelentéktelen, felszínét becsapódásos kráterek borítják.

	Ha közelebbről szemügyre vesszük a Merkúrt, a kráterek közötti egyenesebb, kráterekben szegényebb területeket is találunk, melyeket a Hold tengereihez is hasonlíthatjuk. A síkságok között megkülönböztetünk idősebb ún. kráterközi síkságokat, melyek a bolygó életének elején, globális vulkanikus tevékenység során, a felszínre ömlött lávák megszilárdulásával keletkeztek.

	A Merkúr 1300 km-es becsapódásos eredetű Caloris-medencéjének közel fele látható a felvételen. A szerkezet egy többször 10 km-es kisbolygó becsapódásával keletkezett. A kéreg a robbanás helyén részben átszakadt, illetve megrepedt, és magma ömlött a felszínre. «gy jött létre a medence belsejében látható terület, melyet az ún. sima síkságok közé sorolunk. Ennek körkörös gerincei és rianásai a későbbi kéregmozgások során keletkeztek. A medencét a kidobott kőzet blokkokból álló nehány km magas, 100-150 km széles Calors-hegyek övezik. A becsapódás valószínűleg a Merkúr sok részén élesztette újra a vulkanizmust, és hozott létre sima síkságokat a bolygón.

	A Merkúr kis tömege miatt nem tartalmazott annyi rádióaktív elemet, hogy évmilliárdokon át fenntartsa belső aktivitását. A kezdeti heves időszak után a bolygó hűlni, és zsugorodni kezdett - és akárcsak egy kiszáradó alma héján, a felszínén gyűrődések, gerincek keletkeztek. A képen az 500 km hosszú, maximum 3 km magas Discovery Rupes egy része látható. Az ehhez hasonló, néhol több 100 km hosszú gyűrődések a bolygón általában ÉNy-DK, illetve ÉK-DNy irányúak, kialakulásukban a zsugorodás mellett a tengelyforgás lassulása is közreműködhetett.

A Merkúron is találunk világos, sugársávos krátereket, akárcsak a Holdon. Ezek fiatal szerkezetek, melyek kialakulásakor a korábban felszín alatt lévő anyag került legfelülre. A kirobbanó törmelék visszahullásakor keletkezett apró másodlagos kráterek sajátos megjelenést kölcsönöznek a sávoknak. A környezetüktől elütő sugársávokat idővel a "kozmikus erózió" besötétíti, a környezettel azonos színűvé alakítja.

 

Polgá Sándor: friss becsapodások a Merkúron.