Egy galaxis szikrázó spirálkarjai - a hét asztrofotója
2006. február 10., péntek, 9:18|Utolsó módosítás: 2006. február 10., péntek, 10:22
A cikk betűmérete : kisebb nagyobb
	Ezúttal az NGC 1309 jelű galaxis a hét asztrofotója. A képen a spirális galaxisok jellegzetes képződményei: az aktív csillagkeletkezési régiók és a fényelnyelő csillagközi felhők jól megfigyelhetők a spirálkarokban.

Forrás: NASA, ESA, STScI, AURA Az NGC 1309 belső régiója Ajánlat Hubbla Space Telescope Ajánlat Forró ködbe burkolt galaxisok Forrongó galaxishalmazok Az NGC 1309 egy spirális galaxis, amely tőlünk kb. 100 millió fényévre helyezkedik el. A közel 200 tagot számláló Eridanus galaxishalmaz tagja, amelynek érdekessége, hogy galaxisai közül sok szegény csillagközi gázban. Ezt a jelenséget feltehetőleg a tagok közötti erős árapály kölcsönhatások okozták, a gáz jelentős részét kiszórva az egyes csillagvárosokból. Maga az Eridanus halmaz egy viszonylag laza csoportosulás, de kisebb és sűrűbb részeket is tartalmaz, főleg ezekben találhatók a gázanyagban leginkább szegény galaxisok. A Hubble-űrteleszkóppal ezúttal az Eridanus halmazban egy gázban gazdag és ezért látványos csillagkeletkezést, valamint spirális szerkezetet mutató csillagvárost tanulmányoztak. A kérdéses NGC 1309 egy Sc típusú spirális galaxis, amelynek korongjára közel merőlegesen látunk rá, a benne lévő szerkezetek ezért látványosan rajzolódnak ki a képeken. A Hubble-űrteleszkóppal a látható és az infravörös tartományban egyaránt megörökítették az objektumot. Az infravörösben igen feltűnőek a nagytömegű és rövid élettartamú, vörös óriás állapotba felfúvódott óriáscsillagok. Ezek csak születési helyük: esetünkben a spirálkarok közelében tündökölnek, így látványosan rajzolják ki a spirális szerkezetet. Az NGC 1309 nem csak a szép megjelenése miatt tart érdeklődésre számot. A csillagvárosban 2002 őszén lángolt fel az SN 2002fk jelű, Ia típusú szupernóva. A Hubble-űrteleszkóp ACS kamerájával sok cefeida változócsillagot is sikerült azonosítani a galaxisban, amelyekkel a csillagváros távolsága pontosítható. Ennek ismerete pedig az Ia típusú szupernóvák abszolút fényességének meghatározását segíti, amelyet azután a Világegyetem igen távoli objektumainak vizsgálatában használhatunk fel. Az így nyert eredményekből pedig a Hubble-konstansra és a Világegyetem tágulási ütemére következtethetünk. Az NGC 1309 a Hubble-űrteleszkóp felvételén. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA, ESA, The Hubble Heritage Team (STScI/AURA), A. Riess (STScI)) A mellékelt képet nem a szupernóva fellángolásakor, hanem lényegesen később, csak 2005 augusztusában és szeptemberében rögzítették. A felvételen a kék szín az intenzív csillagkeletkezést mutató spirálkarokat jelzi, a vörös szín ugyanitt a csillagközi port mutatja. Utóbbi szintén látványos a spirálkarok mentén, szakadozott vonulata egészen a magig követhető. A galaxis magja pedig a sok idős csillag miatt sárgás árnyalatú. Az NGC 1309 mellett a háttérben több távoli csillagváros is megfigyelhető, apró diffúz foltok formájában. Ezek közül is legfeltűnőbb a balra fent látható, szintén spirális szerkezetű galaxis. Kereszturi Ákos Korábban: A legrészletesebb felvétel az Orion-ködről - a hét asztrofotója Egy törpecsillag apró bolygója - a hét asztrofotója Tóba dobott kavics az űrben - a hét asztrofotója Szétszóródó fémek az űrben - a hét asztrofotója Rénszarvasok a Nap előtt - a hét asztrofotója Sarki fények a Marson - a hét asztrofotója Gejzírek az Enceladuson - a hét asztrofotója Hatalmas gázbuborék az űrben - a hét asztrofotója Új térkép a Titanról - a hét asztrofotója Páratlan képek egy bizarr kisbolygó felszínéről - a hét asztrofotója Látványos galaxis egy új óriástávcsőben - a hét asztrofotója Az űrteleszkóp képe a Holdról - a hét asztrofotója Egy napfolt részletei - a hét asztrofotója Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója Galaktikus karambol - a hét asztrofotója A Plútó új térképe - a hét asztrofotója Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója [origo] Egy káprázatos galaxis - a hét asztrofotója 2005. október 7., péntek, 7:31|Utolsó módosítás: 2005. október 7., péntek, 12:12 A cikk betűmérete : kisebb nagyobb Az NGC 1350 galaxis érdekesen kanyargó spirálkarjai láthatók a hét asztrofotóján.  A felvétel látványosan mutatja, hogy a spirális csillagvárosok alakja igen változatos, és gyakran eltér a tankönyvekben ábrázolt formától. Forrás: ESO Az NGC 1350 spirális galaxis Ajánlat European Southern Observatory Ajánlat Az első láthatatlan galaxis Kép a legfiatalabb galaxisról Különleges galaxis az űrtávcső felvételén Az NGC 1350 jelű csillagváros a Fornax csillagkép irányában látható spirális galaxis. A nagy központi maggal és furcsa spirálkarokkal bíró objektumot a szakemberek az Sa(r) galaxistípusba sorolják. A magtól kifelé haladva egy fényesebb belső, majd egy valamivel halványabb külső gyűrű is látszik benne. Két nagy spirálkarja erősen meggörbülve egy gyűrűt formáz a centrum körül. A galaxis 130 ezer fényéves átmérőjével alig nagyobb a Tejútrendszernél. Érdemes a karok kék színét megfigyelni, amiért a fiatal, nagytömegű és forró felszínű, kékes árnyalatú csillagok felelnek. A galaxis belső vidékének kicsit sárgás színét pedig sok idős, kisebb tömegű, ugyanakkor hosszú élettartamú csillag hozza létre. A sűrű, átlátszatlan csillagközi molekulafelhők hálózata barnás árnyalatú, fényelnyelő mintázat formájában figyelhető meg, elsősorban a galaxis belső vidéken. Az NGC 1350 külső részei annyira átlátszóak, hogy a még távolabb lévő és kis látszó méretű háttérgalaxisok is átsejlenek rajta. A felvételt az ESO VLT Kueyen teleszkópjának FORS2 detektorárával 2000. január 26-án rögzítették. A mindössze 16 perces expozíciós idővel készített fotó jól mutatja a műszer rendkívüli fénygyűjtő képességét. A mellékelt képen ábrázolt égterület mérete 8x5 ívperc. A galaxis látványos megjelenése mellett érdemes elgondolkodni néhány kevésbé feltűnő, de szintén érdekes tényen. Amikor a fotón megörökített fény elhagyta a 85 millió fényévre lévő csillagvárost, a Földön még a dinoszauruszok uralkodtak, és Dél-Amerika még nem kapcsolódott Észak-Amerikához. A Tejútrendszer centruma körül keringő Nap pedig pályáján még 60 ezer fényévvel hátrébb tartott, mint ahol ma elhelyezkedik. Az NGC 1350 sajátosan tekeredő spirálkarjai. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: ESO) Mindezek mellett arról se feledkezzünk meg, hogy egy galaxis látható anyaga nem csak a feltűnő spirálkarokban koncentrálódik. A spirálkarok olyan sűrűséghullámoknak tekintendők, amelyekben átmenetileg enyhén megnő az anyag sűrűsége. Ez azonban csak néhány százalékos növekedést jelent. Azért ilyen feltűnőek a karok, mert aktív csillagkeletkezés zajlik bennük. A spirálkarokban kisebb és nagyobb tömegű csillagok egyaránt kialakulnak. A tömeg és így az égitestek többségét is a kisebb tömegű, még a Napunknál is könnyebb, halvány csillagok teszik ki. Ezeknél sokkal feltűnőbbek a nagytömegű, fényes óriások, amelyek a környezetükben lévő gázt is ionizálják, fénylő csillagközi felhőket létrehozva. Mivel a nagytömegű csillagok rövid életűek, csak szülőhelyükhöz közel, azaz a spirálkarokban sugároznak. Ettől is olyan feltűnőek a galaxisok spirálkarjai, pedig majdnem ugyanannyi égitest található itt is, mint a korong többi részén. Korábban: Egy óriási gömbhalmaz - a hét asztrofotója Galaktikus karambol - a hét asztrofotója A Plútó új térképe - a hét asztrofotója Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója A Tejútrendszer önarcképe - a hét asztrofotója Galaktikus állatkert - a hét asztrofotója Ragyogó hófolt a Marson - a hét asztrofotója Jégsziklák az Enceladuson - a hét asztrofotója Gigantikus homokdűne - a hét asztrofotója Kék napnyugta a vörös bolygón - a hét asztrofotója [origo]