Nagyon sok szeretettel üdvözlöm ezen a honlapomon, amely a jelenlegiekből, időrendileg a másodikként készült el!
Legjobb Email címeim: polgarsandor99@gmail.com
+ Animation (25 Mb QuickTime
Másodlagos email címem: polgar99@t-online.hu
Harmadlagos emeil címem: polsan@citromail.hu
Msn címem: polsan01@msn.com
Skype azonosítóm: polgar45
Skype hívószámom: +36 70 207 0521 és +36 23 385 321
Mobil telefonom: +36 70 207 0521
Faxom: +36 23 385 321 Tartalék Budapesten: +36 1 410 2885
Okleveles villamos mérnök, 1992 óta kft ügyvezető igazgató és 2000-től a Pest Megyei Bíróság Cégbírósága által kinevezett kft végelszámoló végrehajtó vagyok. 1992 előtt a Számítástechnikai Kutató Intézet és Innovációs Központ, közismert rövidített nevén az SZKI tudományos főmérnökeként dolgoztam.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatallal, a NASA-val (National Aeronautics & Space Administration), és a JPL (Jet Proportional Laboratory), amatőr módon, autódidakta űr érdeklődőként kerültem kapcsolatba, fiatalon, egyűgyű ötleteknek: sima normál, nem ajánlott tértívevényes levélben megírt elküldőjeként, ötlet adójaként. Mit ad Isten, hosszú évek, évtizedek után úgy tűnik: elsűlt az agyam?!
Az első lépések a Marson 2018. 11. 13.-án, a 13.-ai babonás, azaz a szerencsétlennek mondott napon lehetségesek, válnának először lehetségessé, ha a tervezést már ma elkezdenénk?! Sajnos a TERVEZÉS még nem lett elkezdve, mert nincs eldöntve még a leszállás módja. Ez a Hold esetében a holdkompos leszállási elv elfogadása volt!
Ma már a kémiai hajtómű helyett, megjelent az ion hajtómű, és a Nap szél vitorlás hajtómű is, mint konkurrens alternatív megoldások példái, az útazás idejének a lerövidítésére.
Az ion hajtóművet sikerrel próbálták ki, az ESA, azaz az Európai Űrügynökség mérnökei a Hold körüli úton a SMART 1 ŰRHAJÓ jelen küldetése során.
2005 November 15-én érte el célját az európai SMART-1 Hold-expedíció
|
Több mint 30 évvel az utolsó Apollo Hold-expedíció után még mindig sok a fehér folt a hozzánk legközelebb fekvő égitestről szerzett ismereteinkben. Az ESA 2004 november 15-én pályára állt SMART-1 műholdja segítségével a bolygótudósok remélik, új betekintést nyerhetnek holdunk kialakulásába, a Föld formálódásában és az élet kialakulásában játszott szerepébe.
A Hold körüli pályára álló európai szonda elsőként ad minden részletre kiterjedő listát a holdfelszín kulcsfontosságú kémiai elemeiről.
Ezen felül megvizsgálja azt az elméletet, mely szerint a Hold egy kb Mars nagyságú kis bolygónak a Földdel történt ütközéséből alakult ki 4,5 milliárd évvel ezelőtt.
A SMART-1 küldetés fő célja a holdkutatás mellett egy új hajtómű technológia repülés közbeni tesztelése, egy olyan gyorsítóé, ami tízszer hatékonyabb a hagyományos vegyi rendszereknél. Ha minden rendben zajlik, akkor ilyen hajtóművekkel látják el az ESA mélyűr-expedícióit is, mint például a tervezett BepiColombo küldetést.
A szonda még a Földön, összecsomagolás után az Ariane rakéta orrába helyezve
Mindazonáltal a küldetés a tudományt is szolgálja, nem is akárhogyan. A SMART-1 minden eddiginél alaposabban fogja feltérképezni a holdfelszínt, ami végül is nem olyan nehéz feladat, ha azt vesszük, hogy az Apollo küldetések kézi kamerákat használtak erre a feladatra. Ezzel szemben a SMART-1 a legújabb képfeldolgozó technikákkal van ellátva. Egy-egy helyszín több szögből is rögzítésre kerül, illetve röntgensugarú és infravörös kamerák is szemügyre veszik, így a tudósok elkészíthetik a felszín háromdimenziós modelljeit.
A SMART-1 elsőként fogja megvizsgálni a Hold déli sarkvidékének sötétebb részeit, feltérképezi az úgynevezett "Örök fény csúcsát", egy hegytetőt, amit folyamatosan ér a napfény, míg körötte olyan sötét kráterek helyezkednek el, melyeket még soha nem sikerült elérnie a Napnak. Ezekről a kráterekről feltételezik, hogy vízjeget rejtenek, ami egy esetleges kolonizálásnál juthatna döntő szerephez.
A szonda tavaly ősszel indult útjára, ion hajtóművét használva spirális alakban távolodott a Földtől, ami egészen november 15-16-ig tart, amikor a Hold gravitációja magához húzza. A végső működési pályáját csak ezután nyeri el, ami a felszíntől számítva 300 és 10 000 kilométer között fog váltakozni. Első születésnapját 78 millió kilométer megtétele után ünnepelte jó egészségben, a földi irányítás szerint minden alrendszere a várakozásoknak megfelelően működik.
A SMART-1 meglehetősen bonyolult pályán éri el a Holdat
Természetesen az Apollo és a SMART-1 programok között több mérföldkövet is maga mögött hagyott a holdkutatás. Ilyen volt többek között a japán HITEN (MUSES-A), majd 1994-ben az amerikai Clementine szonda kémlelte a Holdat látható és infravörös fényű kameráival valamint lézeres távolságmérőjével, feltérképezve a teljes felszínt 200 méteres felbontásban. A Clementine - ami valójában az amerikai Stratégiai Védelmi Kezdeményezés elnevezésű program számára tesztelt különböző technikákat - fedezte fel a déli-sarki Aitken medencét is, a Naprendszer legnagyobb (2500 km) becsapódási kráterét, valamint megerősítette a tartósan sötétbe burkolózott kráterek létezését, illetve radar kísérletei elsőként utaltak jég jelenlétére egyes sarkvidéki kráterekben.
1998-ban következett a Lunar Prospector, ami a Hold erőforrásait, szerkezetét és eredetét kutatta, feltérképezve a tórium, kálium és vas elemeket, valamint megerősítve a felszíni hidrogén létezését, ami a sarkkörök környékén vízjég jelenlétére utal.
|
Az ion hajtómű igen hatékony és nagy hatásfokú hajtómű, az 1kg üzemanyagból nyerhető gyorsító erő által gerjesztett elérhető gyorsulás tekintetében, de sokkal kisebb emelő erőt tud adni, így a földről való indításnál még nem kerülhet egyelőre szóba, csak un. mély küldetéseknél, ahol a Naptól igen távol, hosszabb távon fejtheti ki gyorsító tevékenységét.
Az 1 kg-ra vetített jobb hatásfoka abból ered, hogy míg a Werhner von Braun féle elvű kémiai hatóműnél a gázok kiáramlási sebessége 3000-3500 km/sec körül van, addig a Franciák által kifejlesztett ion hajtóműben az ionok kiáramlási sebessége a kémiai hajtóműének tízszerese, így 30 000-35 000 km/sec feletti, de a kisérletek előre haladtával ez az érték egyre csak nő.
Az impulzus momentum egyenlő: a tömeg szorozva a sebességgel.
Nyílvánvaló, hogy a Newtoni akció-reakció törvényből eredően, a fellépő gyorsító erő annál nagyobb, minél nagyobb a gázok ellentétes irányú kiáramlási sebessége.
Most az Ausztrál űrtudósok álltak elő új ötletekkel, melynek elve új felfedezéseken alapul.
Sajnos az Orosz tengeralattjáróról indított napszél vitorlás próbájára tett első kisérlet kudarcba fulladt 2005 06 21-én. A hordozó rakéta nem emelte kellő magasságba a napszél vitorlást, és nem is vált le a hordozó rakétáról, és így a vele való rádiókapcsolat is 84 mp után megszűnt, mert a Novaja Zemlja orosz Új Föld területén visszaesett a Földre, és oly látványosan égett el, mint az Orosz Mír űrállomás annak idején.
Ma csaknem minden ötletem felkarolták, és az űrkutatások tárgyát képezik, figyelemmel arra, hogy 2018. 05. 17.-én áll nyitva az az indítási start idő ablak az első Mars utazásra, mely Mars Missió során a mintegy ~400 millió km-es (Föld-Hold távolságnál ~15 szörös), és 180 napig (fél évig) tartó odaútra vigyünk csak Földi eredetű üzemanyagot, de az 561 napig tartó (másfél éves) visszaútra, már a rakéta meghajtó üzemanyagot, a Mars azon légköréből állítsuk elő, amely 95%-ban tartalmaz széndioxidot (CO2).
A széndioxodból, a CO2-ből, első megközelítésben, a Földről vitt (~6-8tonna) hidrogén gáz, második megközelítésben a Marson talált vízből kinyert Hidrogén (H2) gáz reagáltatásával nyerjük a metán (CH4) kiváló rakéta meghajtó gázt, az alábbi kémiai egyenlet/egyenlőtlenség alapján:
CO2 + 4H2 = CH4 + 2H2O (2H2 + 2O2)
Helyesebben egyenlőtlenség, ugyanis: a kémiai reagálás során az egyenlet nem marad nyugodt egyensúlyi állapotban, mert az egyenlet jobb oldalán, a vízből keletkező újabb hidrogén gáz mennyisége miatt, az így szabaddá váló hidrogén visszavezethető az egyenlet bal oldalán szereplő széndioxidhoz, és újabb metán keletkezik, újabb szabad hidrogén szabadúl fel, és a folyamat mindaddig folytatódik, amíg a visszaútra a kellő mennyiségű metán proporcionális rakéta hajtómű gáz a starthoz rendelkezésre nem áll a tartályokban!
Ma már ez a jövőbeli Mars utazáshoz szükséges, a Marson a széndioxidot a hidrogénnel reagáltató kisérleti szerkezet készen van, és kb egy közepes zsíros bödön méretű és alakú, és a kisérleti kalitkában, kiválóan vizsgázott. A kisérleti kalitkát olyan %-os arányban töltötték fel a Mars légkörében az űrszondák által meghatározott gázokkal, ahogyan azokat a légkör gázokat analizáló szondák %-os arányban kimérték:
- széndioxid gáz CO2 95 % arányban van a Marsi és csak 0,03 % arányban van a Földi légkörben.
- nitrogén gáz N2 2,7 % arányban van a Marsi és előkelő 78 % arányban van a Földi légkörben.
- argon nemes gáz Ar 1,6 % arányban van a Marsi és ~ fele 0,9 % arányban van a Földi légkörben.
- oxigéngáz O2 csupán 0,4 % arányban van a Marsi és előkelő 21 % arányban van a Földi légkörben.
- vízgőz H2O csak 0,006 % arányban van a Marsi s változó 0,4-4 % arányban van a Földi légkörben.
What caused the change in Mars' climate? Were the conditions necessary for life to originate ever present on Mars? Could there be bacteria in the subsurface alive today? These are the questions that lead us to explore Mars. The climate of Mars has obviously cooled dramatically. By studying the reasons for climate change on Mars, which lacks the complications of oceans, a biosphere, and industrial contaminants, we may begin to understand the forces driving climate change on Earth. As we begin to explore the universe and search for planets in other solar systems, we must first ask the question 'Did life occur on another planet in our own solar system?' and 'What are the minimal conditions necessary for the formation of life?'
What Are We Looking For?
The planet Mars landed in the middle of immense public attention on July 4, 1997, when Mars Pathfinder touched down on a windswept, rock-laden ancient flood plain. Two months later, Mars Global Surveyor went into orbit, sending back pictures of towering volcanoes and gaping chasms at resolutions never before seen.
In December 1998 and January 1999, another orbiter and lander were launched to Mars. And every 26 months over the next decade, when the alignment of Earth and Mars are suitable for launches, still more robotic spacecraft will join them at the red planet.
These spacecraft carry varied payloads, ranging from cameras and other sensors to rovers and robotic arms. Some of them have their roots in different NASA programs of science or technology development. But they all have the goal of understanding Mars better, primarily by delving into its geology, climate and history.
With the announcement in 1996 by a team of scientists that a meteorite believed to have come from Mars contained what might be the residue of ancient microbes, public interest became regalvanized by the possibility of past or present life there. The key to understanding whether life could have evolved on Mars, many scientists believe, is understanding the history of water on the planet.
Mars Exploration: Fundamental Questions
What is the meteorology and climate history of Mars?
-
What are, and where are, the reservoirs of water and carbon dioxide on Mars?
-
What is the process of climate change including behavior of the polar caps?
-
What does the history of climate change on Mars tell us about Earth?
Has there ever been life on Mars?
-
What is the evidence for, and timing of, warmer, wetter past conditions?
-
Where is the evidence for past life likely to be found on Mars?
-
How do we recognize evidence of past life and sample Mars properly?
What is the geology and inventory of resources on Mars?
-
What is the interior structure of Mars and is the planet active today?
-
What do the global topography and geologic structure tell about the planet's evolution?
-
What are the global inventory and distribution of near surface materials and volatiles?
Should Mars be the next destination for human exploration?
Mars And Water
Mars perhaps first caught public fancy in the late 1870s, when Italian astronomer Giovanni Schiapparelli reported using a telescope to observe canali, or channels, on Mars. A possible mistranslation of this word as canals may have fired the imagination of Percival Lowell, an American businessman with an interest in astronomy. Lowell founded an observatory in Arizona, where his observations of the red planet convinced him that the canals were dug by intelligent beings - a view which he energetically promoted for many years.
By the turn of the century, popular songs told of sending messages between Earth and Mars by way of huge signal mirrors. On the dark side, H.G. Wells' 1898 novel The War of the Worlds portrayed an invasion of Earth by technologically superior Martians desperate for water. In the early 1900s novelist Edgar Rice Burroughs, known for the Tarzan series, also entertained young readers with tales of adventures among the exotic inhabitants of Mars, which he called Barsoom.
Fact began to turn against such imaginings when the first robotic spacecraft were sent to Mars in the 1960s. Pictures from the first flyby and orbiter missions showed a desolate world, pockmarked with craters like Earth's Moon. The first wave of Mars exploration culminated in the Viking mission, which sent two orbiters and two landers to the planet in 1975. The landers included experiments that conducted chemical tests in search of life. Most scientists interpreted the results of these tests as negative, deflating hopes of a world where life is widespread.
The science community had many other reasons for being interested in Mars apart from searching for life; the next mission on the drawing boards, Mars Observer, concentrated on a study of the planet's geology and climate. Over the next 20 years, however, new developments in studies on Earth came to change the way that scientists thought about life and Mars.
One was the 1996 announcement by a team from Stanford University, NASA's Johnson Space Center and Quebec's McGill University that a meteorite believed to have originated on Mars contained what might be the fossils of ancient microbes. This rock and other so-called Mars meteorites discovered on several continents on Earth are believed to have been blasted away from the red planet by asteroid or meteor impacts. They are thought to come from Mars because gases trapped in some of the rocks match the composition of Mars' atmosphere. Not all scientists agreed with the conclusions of the team announcing the discovery of fossils, but it reopened the issue of life on Mars.
Other developments that shaped scientists' thinking included new research on how and where life thrives on Earth. The fundamental requirements for life as we know it are liquid water, organic compounds and an energy source for synthesizing complex organic molecules. Beyond these basics, we do not yet understand the environmental and chemical evolution that leads to the origin of life. But in recent years it has become increasingly clear that life can thrive in settings much different from the longheld notion of a tropical soup rich in organic nutrients.
In the 1980s and 1990s, biologists found that microbial life has an amazing flexibility for surviving in extreme environments - niches that by turn are extraordinarily hot, or cold, or dry, or under immense pressures - that would be completely inhospitable to humans or complex animals. Some scientists even concluded that life may have begun on Earth in heat vents far under the ocean's surface.
This in turn had its effect on how scientists thought about Mars. Life might not be so widespread that it would be found at the foot of a lander spacecraft, but it may have thrived billions of years ago in an underground thermal spring. Or it might still exist in some form in niches below the frigid, dry, windswept surface wherever there might be liquid water.
NASA scientists also began to rethink how to look for signs of past or current life on Mars. In this new view, the markers of life may well be so subtle that the range of test equipment required to detect it would be far too complicated to package onto a spacecraft. It made more sense to collect samples of Martian rock, soil and air to bring back to Earth, where they could be subjected to much more extensive laboratory testing with state-of-the-art equipment.
Mars and Water Mars today is too cold, with an atmosphere that is too thin, to support liquid water on its surface. Yet scientists who studied images from the Viking orbiters kept encountering features that appeared to be formed by flowing water - among them deep channels and canyons, and even features that appeared to be ancient lake shorelines. Added to this were more recent observations by Mars Pathfinder and Mars Global Surveyor which suggested widespread flowing water in the planet's past. Some scientists identified features which they believe appear to be carved by torrents of water with the force of 10,000 Mississippi Rivers.
There is no general agreement, however, on what form water took on the early Mars. Two competing views are currently popular in the science community. According to one theory, Mars was once much warmer and wetter, with a thicker atmosphere; it may well have boasted lakes or oceans, rivers and rain. According to the other theory, Mars was always cold, but water trapped as underground ice was periodically released when heating caused ice to melt and gush forth onto the surface.
In either case, the question of what happened to the water remains a mystery. Most scentists do not feel that Mars' climate change was necessarily caused by a cataclysmic event such as an asteroid impact that, perhaps, disturbed the planet's polar orientation or orbit. Many believe that the demise of flowing water on the surface could have resulted from gradual climate change over many millennia as the planet lost its atmosphere.
Under either the warmer-and-wetter or the always-cold scenario, Mars must have had a thicker atmosphere in order to support water that flowed on the surface even only occasionally. If the planet's atmosphere became thinner, liquid water would rapidly evaporate. Over time, carbon dioxide gas reacts with elements in rocks and becomes locked up as a kind of compound called a carbonate. What's left of Mars' atmosphere today is overwhelmingly carbon dioxide.
On Earth, shifting tectonic plates are continually plowing carbonates and other minerals under the surface; heated by magmas, carbon dioxide is released and spews forth in volcanic eruptions, replenishing the carbon dioxide in the atmosphere. Although Mars has no known active volcanoes and there are no signs of fresh lava flows, it had abundant volcanic activity in its past. However, Mars appears to have no tectonic plates, so a critical link in the process that leads to carbon dioxide replenishment in Earth's atmosphere is missing. In short, Mars' atmosphere could have been thinned out over many eons by entrapment of carbon dioxide in rocks across its surface.
That scenario, however, is just a theory. Regardless of the history and fate of the atmosphere, scientists also do not understand what happened to Mars' water. Some undoubtedly must have been lost to space. Water ice has been detected in the permanent cap at Mars' north pole, and may exist in the cap at the south pole. But much water is probably trapped under the surface - either as ice or, if near a heat source, possibly in liquid form well below the surface.
Mars Surveyor 98 Science Goals
Additional details here.
Polgár Sándor
Az űrhivatal a jövő űrliftjeihez szükséges űrkábel után egy olyan szerkezet megalkotására ösztönzi a vállalkozó kedvűeket, ami képes oxigént termelni a Hold talajának regolitjából.
Kiírásra került a NASA X-díj mintára megalapított Centennial Challenges sorozatának második projektje. A NASA és a Floridai Űrkutatási Intézet (FSRI) által közösen kiírt 250 000 dolláros pénzdíjat az a csapat vagy személy gyűjtheti be, aki rendszerével elsőként tud 8 óra alatt 5 kilogramm oxigént kinyerni a JSC-1 nevű anyagból, ami egy szimulált regolit. "Az oxigénkinyerési technikák, mind a robot, mind az emberi holdexpedíciók számára kritikus fontosságúak" - nyilatkozta Sam Durrance, az FSRI vezérigazgatója, egykori űrhajós. "Akárcsak a többi pénzdíjas űrkutatási projekt, a MoonROx is az újítók széles körét ösztönzi olyan technológiák kifejlesztésére, melyek kibővítik jelenlegi képességeinket."
Bár számos módszer létezik a regolitból történő oxigén kinyerésre, egyetlen rendszer sem volt még képes a MoonROx projekt által megkövetelt mennyiség előállítására. A NASA reményei szerint ezek a rendszerek segítséget nyújtanak nagy mennyiségű oxigén kisajtolására a holdbázisok működése, valamint az érkező és induló űrhajók ellátásához szükséges belélegezhető levegő biztosítása érdekében.
Az FSRI és a NASA hivatalosan az elkövetkező hetekben ismerteti a MoonROx szabályait, azt azonban már most is tudni lehet, hogy a versenyzőknek a már fent is említett JSC-1-et kell majd használniuk a bemutatókon. Ez egy a NASA Johnson Űrközpontja által kifejlesztett, nagy mennyiségben előállítható anyag, amit bazaltos vulkáni hamu porráőrlésével készítenek el. Az így kapott szimulált regolit kémiai összetétele, ásványtana, részecske eloszlása, gravitációja, belső súrlódási szöge, és kohéziója megfelel a Holdról származó talajminták karakterisztikáinak.
A bemutatón részt vevő szerkezet nem lehet nehezebb 25 kilogrammnál, illetve a projekt végső határidejét a szervezők 2008. június 1-ben szabták meg. Mivel a verseny győztese az lesz, akinek elsőként sikerül a bemutatója, ezért legalább 12 héttel a demonstráció előtt regisztrálnia kell a nevezőnek az FSRI-nél.
|
Kapcsolódó cikkek:
ˇ Elektromos szökőkutak várnak ránk a Holdon (2005. április 11.)
ˇ Az ESA igazolja a Holdra szállásokat (2005. március 8.)
ˇ A Hold porából nyerhetik az energiát a holdkolóniák (2005. január 27.)
ˇ A Hold héliuma lehetne a jövő energiaforrása (2004. december 1.)
ˇ November 15-én éri el célját az európai Hold-expedíció (2004. november 7.)
Kapcsolódó linkek:
ˇ NASA
A NASA noha régebben nem foglalkozott különösebben a Holdra szállás tényét tagadó konspirációs elméletekkel, az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló téma azonban arra kényszerítette a szervezetet, hogy mégis felvegye a kesztyűt és visszavágjon.
Korábban már könyvet is adtak ki, melyben részletekbe menően cáfolják a felvetett vádakat, és számtalan NASA által pénzelt, de a megvalósítás terén független dokumentumfilmet készítettek a témával kapcsolatosan. A hadjáratba még az ESA is igyekezett besegíteni - persze ez utóbbi, miszerint a SMART-1 műhold AMIE kamerájával az Apollo-program leszállóhelyeiről fényképet készítsenek inkább csak hírverésre volt jó. Az apró szonda kamerái nem ilyen jellegű feladatra készültek, különösen nem olyan magas pályáról, mint amilyenen a SMART-1 kering, így nem is készíthettek perdöntő bizonyítékként szolgáló felvételeket.
A Szovjet Luna (piros), az amerikai Surveyor (sárga) űrszondák, illetve az Apollo (zöld) holdkompok leszállási helyei a Holdon - Klikk a nagyobb változathoz
A NASA azonban úgy tűnik szeretné lezárni végre a témát. Ezért a 2008-ra tervezett Lunar Reconnaissance Orbiter űrszonda - melynek amúgy az elsődleges feladata a 2020 környékére tervezett következő, személyzettel ellátott NASA űrhajók lehetséges holdra szállási helyeinek vizsgálata - mellékesen azt a feladatot is kapta, hogy jó minőségű képeket készítsen az 1969 és 1972 között végrehajtott missziók leszállási helyeiről, mellyel (talán) véget lehetne vetni a konspirációs elméleteknek.
Noha az LRO űrszonda a Bush-adminisztrácó új űrterveinek egyik kulcseleme lesz, a költségvetése meglehetősen szűkre szabott. A kiválasztott hordozórakéta a hírek szerint a Delta II., mely megszabja a szonda méretét és tömegét. Ez utóbbi mintegy 1000 kg lesz, amibe beletartozik az az üzemanyag-mennyiség is, amellyel az LRO a Hold körüli pályát eléri.
Fantáziarajz a Lunar Reconnaissance Orbiterről
A szonda igen alacsonyan, mintegy 50 km-es magasságban fog keringeni égi kísérőnk körül, hogy minél jobban és részletesebben feltérképezhesse a Hold felszínét, különös figyelemmel a Hold sarkait. A misszió másik fontos feladata, hogy minél pontosabb adatokat gyűjtsön a Hold felszínén előforduló sugárzás mértékéről, melyek ismerete nagyon fontos a hosszabb küldetések, és egy esetleges Holdbázis létesítése esetén. A fedélzetére kerül még egy spektrométer is, melyel a Holdon található víz nyomait kutatják.
A tervek szerint az LRO 2008-ban indulna, és legalább egy évig keringene Hold körüli pályán. Az általa gyűjtött adatok alapján döntik majd el, hogy az ember visszatérése a Holdra pontosan hol is lesz.
|
Kapcsolódó cikkek:
ˇ NASA-díj a holdporból oxigént előállítóknak (2005. május 24.)
ˇ Elektromos szökőkutak várnak ránk a Holdon (2005. április 11.)
ˇ Az ESA igazolja a Holdra szállásokat (2005. március 8.)
ˇ A Hold porából nyerhetik az energiát a holdkolóniák (2005. január 27.)
ˇ A Hold héliuma lehetne a jövő energiaforrása (2004. december 1.)
Kapcsolódó linkek:
ˇ NASA
POLGÁR SÁNDOR
Egy lehetséges éghajlatváltozás csillagászati okairól
|
Szinte mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy milyen lesz Földünk éghajlata az elkövetkezendô tíz, húz avagy száz évben. Ahhoz, hogy erre válaszolhassunk, mindenképpen a múltba kell néznünk, s a régi adatsorokat vizsgálnunk, hiszen azokhoz tudjuk hasonlítani a mai méréseinket. Ezekbôl a - néhol több, mint 300 éves - megfigyelési adatokból kimutatható pédául, hogy az elmúlt évtizedekben hidegebbek voltak a telek; néhány száz, ezer, akár millió éve természetesen még inkább, hiszen akkor köszöntött be az a jégkorszak, melynek mérsékelten hideg (interglaciális) szakaszában élünk ma is.
|
Az ilyenfajta kutatásokból már következtethetünk a jövô éghajlatára, ám még pontosabb modellekkel számolhatnak a tudósok, ha tudják, mitôl is függ az éghajlat, az éghajlatváltozás. A Föld (s minden, a Naprendszerben keringô égitest) fô energiaforrása központi csillagunk, a Nap; etrmészetes tehát, hogy az éghajlat, az idôjárás - melyek erôsen függnek a hômérséklettôl - kialakitásában jelentôs szerepet játszik. Mégis, mi az, ami miatt megváltozhat a Föld sugárzási bevétele?
Elôször definiáljunk egy fontos fogalmat: a napállandó: a közepes Nap-Föld távolság esetén egységnyi idô alatt a légkör külsô határán, a sugárzása merôleges, egységnyi felületre érkezô energia.
Értéke a legújabb műholdas mérések szerint 1353š18 W/m2.
Immár az elôbbi kérdés úgy is feltehetô, hogy változik-e a napállandó, és ha igen, miért. Ez a mennyisé definíciójából következôen szoros összefüggésben áll a Napból kisugárzott, majd Földünkre érkezô energiával, mely természetesen változik azért, mert a csillagoknak is megvan a maguk élete, fejlôdési stádiumaik; ám ezek csak évmilliókban mérhetôk, ezer vagy száz években nem. Ezt a lehetôséget tehát elvethetjük.
A Nap energiája azonban nemcsak a csillagfejlôdés miatt nem állandó: mennyiségét változtathatja a naptevékenység is, hiszen ha annak intenzitása például nô, vagyis több hidegebb terület (napfolt) jelenik meg a csillag felszínén, akkor kevesebb energia jut ki a világűrbe, így a Földre is.
A naptevékenység jól ismert periódusa a 11 év: ennyi idô telik el két napfoltmaximum (vagy minimum) között. Kerestek ilyen, vagy ehhez hasonló periódikusságot az adatsorokban, ám különbözô meteorológiai elemeknél ez különbözôféleképpen jelentkezett. Egyes kutatók úgy látják, létezik ilyen egybeesés, mások szerint azonban nem. Sajnos nehezíti a döntést, hogy a kimutatható jel körülbelül akkora, mint a matematikai modellekbôl származó bizonytalanság, hiba.
Még egy csillagászati oka lehet az éghajlat megváltozásának: a Föld pályaelemeinek változása. Ez - az elôzô esetekkel ellentétben - csak a sugárzási bevétel tér- és idôbeli változását vonja maga után, az energia összmennyisége állandó. Ebbôl a szempontból két pályaelemnek jut fontos szerep: az excentricitásnak, mely a bolygó ellipszis pályájának körtôl való eltérését mutatja (a fókusztávolság és a fél nagytengely hányadosa), valamint a Föld forgástengelyének az Ekliptikához (a bolygó keringési síkjához) képesti ferdeségének. Egyik sem állandó idôben: a Föld valahogy úgy viselkedik, mint egy pörgettyű, s a pályája is megnyúlik néha.
Az excentricitás jelenlegi értéke 0,017, míg a forgástengely az Ekliptikára merôleges síkkal bezárt szöge 23,45°; ám ezek változása 0,0007-0,066, illetve 22°-24,6°. Mi történik, ha az excentricitás például nô? Ekkor a mai, szinte körpálya helyett a Föld egy nyújtottabb ellipszis pályán mozog, így az északi félteke nyarán még távolabb leszünk a Naptól, míg télen még közelebb. Ekkor bolygónkon mérsékeltebb éghajlat alakul ki, mely igen kedvez a jégkorszak beköszöntének, hiszen nincsenek nagy különbségek, a beérkezô sugárzás csökkenése miatt egyformán hideg van mindenütt.
Ez a levezetés azonban csak akkor igaz, ha a perihélium (napközel) és a tavaszi napéjegyenlôség idôpontja között eltelt idô állandó.
Ha nem állandó, akkor az elôbb leírt esetnek akár az ellenkezôje is bekövetkezhet: az északi félteke nyarán lehet a napközel, s telén a naptávol. Ekkor a hômérséklet emelkedne. Az elôzô fejtegetés igaz akkor is, ha a tavaszi napéjegyenlôség (jelenleg március 21-e körül van) "hátrál", vagyis e ×sin a csökken (ahol e az excentricitás értéke, s a a perihélium és a tavaszi napéjegyenlôség által bezárt szög az ellipszis pályán).
Milankovics, híres horvát csillagász és meteorológus a pályaadatok változásából 650 ezer évre visszamenôleg idôbeli és térbeli bontásban kiszámította, mekkora sugárzás érkezik a Földre. Számításai jó összhangban voltak a megfigyelttel (azaz a különbözô közvetett módszerek - például az oxigénizotópos mérések - adataival). Ez az elmélet azonban nem magyarázta meg, miért nem volt ezelôtt sok-sok millió évig jégkorszak. Valószínűleg ekkor már más éghajlatmódosító hatásokat is figyelembe kell vennünk, s ilyenekbôl van még rengeteg a csillagászati okokon kívül.
Ilyen például a légkör optikai tulajdonságainak változása (vulkánkitörések, vulkáni hamú árnyékoló hatása, emberi tevékenységekbôl származó szennyezôanyagok légkörbe kerülése, a légköri gázok mennyiségének változása, azaz a légkör összetételének megváltozása,CO(SUB)2(-SUB) üvegházgázok kibocsátása (!), s a többi...), a felszín és a felszínközeli rétegek tulajdonságainak megváltozása (a felhôzet, az albedó - fényvisszaverôképesség, a domborzat változása, kontinensek vándorlása, s a többi...), s nem utolsó sorban az éghajlati rendszer (légkör, hidroszféra, krioszféra, bioszféra, szárazföldi felszín) belsô dinamikája, hiszen ez egy nemlineáris rendszer, egy turbulens közeg, melyben rengeteg az oda-vissza működô kölcsönhatás (pozitív és negatív visszacsatolások). Vagyis még ha tökéletesen le is tudnánk írni matematikailag, akkor sem lennénk képesek bármikorra megmondani az éghajlatot.
Ennek ellenére számtalan úgynevezett éghajlati forgatókönyv látott napvilágot, melyek a legkülönfélébb feltevésekbôl a legkülönfélébb következtetéseket vonják le. Példaként álljon itt a legutóbbi modellek szintézisének egyik eredménye: ha a széndioxid kibocsátás az eddigi iramban növekszik, akkor 2030-2050 körülre a Föld átlaghômérséklete akár 2-3°C-kal is emelkedhet. Ez a változás sajnálatos módon azonban nem egyenletesen oszlik el: télen és nyáron, valamint alacsonyabb és magasabb földrajzi szélességeken nem ugyanolyan mértékű. Grönland átlaghômérséklete például 5-6°C-kal is növekedhet, ez viszont az ott található jég és hó elolvadásához vezetne, s ennek hatására a világóceán szintje 6,7 m-rel emelkedne..., ami számos tengertől elhódított ország eltűnését eredményezné.
Ebbôl a példából is látható, hogy mennyire kell ügyelnünk környezetünk épségére, egészségére, hiszen - ha a csillagászati hatásokat nem is tudjuk kiküszöbölni - az imént említetteket talán még jó irányba tudjuk befolyásolni!
Az én új elméletem szerint, az esős vagy csapadékos, hűvös, vagy meleg időjárásért, nemcsak a fentiek szerinti Milankovics féle fizikai és egyéb kémiai paraméterek felelnek, hanem a légkörben élő mindenkori mikroorganizmusok-kal történő kölcsönhatásuk eredőjeként létrejött szuperponáló összeadódás illetve kioltódás.
A légkörben időnként elszaporodó mikroorganizmusok kutatására tettem javaslatot.
Ugyanis a ballonos mintavétellel arról bizonyosodhattunk meg, hogy még a sztratoszféra, és az e fölötti magasságban is élnek ezen organizmusok, melyek bizonyos körülmények között mérhetetlenül nagy mértékben elszaporodnak, és véleményem szerint felelősek az esős Médárniánus nyarakért, és hiányuk az aszályokért. A csapadékképződés nemcsak az ezüstjodidnak a légkörbe juttatásával, az ezüstjodid felületére kicsapódva gerjesztődik, hanem a baktériumok mikroorganizmusok felületén is.
|
Köszönettel: Polgár Sándor
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
