Polgár Sándor Űrkutatási és Utazási honlapja
Polgár Sándor Űrkutatási és Utazási honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
G-Mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Linkek
 
Naptár
2024. Július
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Ennyien voltatok
Indulás: 2004-09-02
 
Korszerű üzemanyagcella hajtás

Az üzemanyag cella laírását a bal oldali felső menűben találod meg.

Itt elfogyott a memória helyem és nem ad az Admin.

Üdv Polgár Sándor

 
MAI IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS

Mai Időjárás

Kis Hőtérkép

Kis Hőtérkép Magyarországról

 
Napfogyatkozás 2006 03 29
Tartalom
 
A szerető hivatásos intézménye
Tartalom
 
Térhajtómű Miguel Alcbeirre 1996
Tartalom
 
Térhajtómű Miguel Alcbeirre 1996
Tartalom
 
A Bibliai Özönvíz eredete

Megeshetett-e a bibliai özönvíz a Fekete-tengeren?

 

 

Már két éve van tele az ismeretterjesztő sajtó egy olyan elképzeléssel, hogy a bibliai özönvízmítosz abból az eseményből született, amikor a Földközi-tengerből bezúduló tengervíz elöntötte a mai Fekete-tenger akkor még jóval beljebb levő partvidékét. Az elképzelés sokszori ismétlése nyomán ma már addig jutottunk, hogy azt sokan már nem is hipotézisként, hanem kész tényként tálalják, ellen vetések pedig nem jelennek meg. Ideje tehát kissé komolyabban megvizsgálni ezt a lehetőséget. Mint alább kiderül, az alaposabb elemzés nem sok jót hoz a ma oly divatos elképzelésnek. Ugyanakkor viszont a paleo klimatológiának az 1980-as évek második felében elért eredményei lehetőséget adnak arra, hogy a mítosz eredetére sokkal biztatóbb hipotézist állítsunk fel.

A 20. század második fele megteremtette a tengeri archeológia tudományát. Kutatóhajók százai, könnyűbúvár kutatók ezrei vizsgálták, gyűjtötték, elemezték világszerte a tengerrel borított régészeti leleteket, az elsüllyed hajókat és rakományukat, a valamely okból vízzel elborított emberi települések és más építmények maradványait. A Fekete-tengert azonban a hidegháború elzárta az új tudományág kutatói elől. Ezért a század utolsó éveiben mohón vetették rá magukat erre a korábban elérhetetlen területre.

1999 nyarán egy expedíció felmérte a Fekete-tenger 170 m mélyen elhelyezkedő eljegesedés kori partvonalát. Ennek nyomán indult el 2000 nyarán dr. Fredrick Hiebert vezetésével a Northern Horizon nevű hajó fedélzetén a Fekete-tenger 2000 expedíció [1], hogy a Fekete-tenger kénhidrogénes, minden életet elpusztító mélységi vize által épen megőrzött ősi hajóroncsokat keressen. A török partok közelében szonárral behatárolt kutatási helyszínek közül azonban a parttól 22 km-re található, 82-es számmal jelölt helyszín nagy meglepetést hozott: ott a mélybe leengedett videokamera olyan objektumokat mutatott, amelyek emberi település maradványainak tűntek.

A kutatóhajó később mintavevő berendezéssel tért vissza, és kő- és fatárgyakat hozott a felszínre erről a helyről. A fatárgyak emberi megmunkálás félreérthetetlen nyomait hordozták magukon. A radiokarbonos kormeghatározás 7 500 évvel ezelőttre, tehát i.e. 5 500 körülre tette a fatárgyak keletkezési idejét.

Nehézbúvárok nem álltak az expedíció rendelkezésére, sem pedig sokoldalú manipulációkra képes robotok, ezért a leletek helyszíni vizsgálata későbbi expedíciókra vár.

A felfedezés nagy szenzáció volt, de nem volt teljesen váratlan. Azt régóta tudjuk, hogy a Würm eljegesedés idején a szorosok szárazra kerülésével lefűződött mind a Földközi-tenger a világóceánról, mind pedig a Fekete-tenger a Földközi-tengerről, majd vízszintjük a vízbeömlést meghaladó párolgás nyomán jelentősen lesüllyedt. Azt is régóta tudjuk, hogy a pleisztocén-holocén átmenet idején, vagyis a glaciálisból az inter glaciálisba való átmenet idején valamikor véget ért ez a lefűződés, helyreállt a szorosokon a tengerek közötti kapcsolat, ezzel számottevően megemelkedett előbb a Földközi-tenger, majd később a Fekete-tenger szintje. Nem tudtuk azonban, hogy mikor állt helyre ez a kapcsolat, nem tudtuk, hogy ez akkor történt, amikor az ember már állandó házakat, településeket, sőt, már városokat épített, nem tudtuk, hogy az akkor megemelkedő víz már emberi településeket öntött el a partvidéken, ezért hatott meglepetésként a településmaradvány felfedezése. A tengeri régészek sokáig maguk is nagy óvatossággal kezelték a felfedezésüket, bizonyításra váró hipotézisként kezelték azt, hogy valóban ősi településre bukkantak, nem pedig természetes úton keletkezett vagy utólag oda került tárgyakra.

Eddig tart a tudomány, ami ezt után következett, az már fantázia, spekuláció.

Nem a régészek, és nem tudományos folyóiratban, hanem egy a tudományban amerikai szinten laikus újságíró, Michael Satchell, egy nagy példányszámú napilap, a U.S. News & World Report hasábjain dobta be a köztudatba [2] azt az ötletet, hogy ha a Fekete-tengerbe beömlő külső víz emberi településeket öntött el, akkor nyilván ennek az emléke jelenik meg a bibliai özönvíz-történetben. Ennek a cikknek az előzményeihez tartozik, hogy két tengeri geológus még 1999-ben, az elöntött település felfedezése előtt, “szenzációs” könyvet írt [4] a tényként kezelt hipotézisről, hogy a Fekete-tenger elöntéséből keletkezett a bibliai özönvízmítosz.

A sajtó, nemcsak a laikus, hanem az ismeretterjesztő sajtó is azonnal felkapta az ötletet, és az, kézről kézre járva, már elvesztette eredeti ötlet (még csak nem is hipotézis) jellegét. Mint a napisajtó-publikációknál szokásos, az ellenvéleményeket elhallgatták, ha volt olyan szakértői vélemény, amely akármekkora erőszakkal támogató véleményként volt interpretálható, akkor azt támogató véleményként interpretálták, mint például Hershel Shanks, a Biblical Archaeology Review szerkesztője szavait: “A bibliai özönvíz és az új felfedezés közötti bármely kapcsolat spekulatív, de nem cáfolható”. (Hogy egyébként az elismert tudós ebben tévedett, a kapcsolat igenis cáfolható, az az alábbiakból kiderül.) Maguk a régészek, ha akartak se tiltakozhattak: a szenzáció hírnevet és kutatási pénzt hozhatott nekik, amit nem kockáztathattak a szenzáció cáfolatával

Lássuk tehát, hogyan illeszkedik a Fekete-tenger elöntése a bibliai özönvíz-mítoszhoz, lehet-e ez az elöntés a mítosz keletkezésének a forrása.

A helyszín már maga is erős kételyeket vet fel. A Fekete-tenger meglehetősen messze van azoktól a területektől, ahol a bibliai népek éltek, ahová a mítosz keletkezési helyét eddig sejtettük. Az ember azt várná, hogy egy fekete-tengeri özönvíz mítosszá szublimálódott emlékére valahol a hettiták hagyta emlékekben, vagy a kolhiszi népek leszármazottainál, tehát a Fekete-tenger partvidékén bukkanunk. De nem, nem ott jelent meg a mítosz, hanem a távoli zsidóság mitológiájában (és, erről az ötletet bedobó újságíró valószínűleg nem is tudott, a még távolabb élő suméroknál és a görögöknél). Ezt nehéz megmagyarázni. Ez, persze, nem olyan érv, amely önmagában kategorikusan megcáfolná a lehetőséget, hogy a Fekete-tenger elöntéséből keletkezhetett a bibliai mítosz, de mindenesetre erőteljesen alátámaszthatja az egyéb cáfoló érveket.

Az időpont is kételyeket kelt. I.e. 5 500 körül az ember már szervezett társadalomban, állandó településeken élt. Már másfél évezred telt el az első városok létrejötte óta. A nagy települések csak az élelmiszerellátásukat stabilan biztosító fejlett mezőgazdaság, nagy valószínűséggel már öntözéses gazdálkodás mellett alakulhattak ki. Kellett már, hogy legyen valamilyen közhatalom, e nélkül az öntözés, de maga a városi, sőt, akár falusi élet is elképzelhetetlen. Ez pedig nagy valószínűséggel kialakult papságot, kanonizálódott vallást jelent. Hogy ilyen körülmények közepette új újrateremtés-mítosz szülessen, az kevéssé valószínű. Nem tekinthető ugyan teljesen kizártnak, de nehéz feltételezni. Ez az előzőhöz hasonlóan megint olyan érv tehát, amely önmagában nem tekinthető a fekete-tengeri mitikus özönvíz egyértelmű cáfolatának, de más ellenérveket jól alátámaszt.

Mellesleg, egészen más a helyzet a szinte krónikaszerű Atlantisz-mítosszal.  Az tényleg létrejöhetett a Fekete-tenger feltöltődéséből, amelyről most már tudományos bizonyossággal tudjuk, hogy emberi településeket öntött el, nem is jöhetett létre a jelentős települések kialakulása előtt.  Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy az Atlantisz-mítosz a görög mitológia része, valamint hogy a mítosz szerint Atlantiszt az Okeanosz nyelte el, nem a Pontosz, akkor sokkal valószínűbb, hogy ez a mítosz sem a Fekete-tenger feltöltődéséből ered, hanem a Földközi-tenger valamivel korábbi feltöltődéséből.  Az Élet és Tudomány nemrég megjelent remek cikksorozatából tudjuk, hogy Odüsszeusz is a Földközi-tengeren hajózott, amikor a homéroszi szöveg szerint hajója az Okeanosz habjait szelte, vagyis a görög mítoszok használják az Okeanosz megnevezést a Földközi-tenger távolabbi részeire.

Az eső hiánya még inkább elgondolkoztat. Mind a bibliai, mind a sumér, mind pedig a görög özönvízmítoszban kulcsszerepe van a rendkívül heves és szűnni nem akaró esőnek. Mindhárom mítosz a szörnyűséges esőzést jelöli meg az özönvíz létrehozójaként. “Noé 600. évében, a második hónap 17. napján, ezen a napon megnyíltak a nagy mélységek forrásai és megeredtek az ég csatornái. Az eső negyven nap és negyven éjjel zuhogott a földre.” “Ezután negyven napig ömlött az eső a földre.” — szól az Írás. (Ter. 7,11–12 és 17, fordította dr. Gál Ferenc.) A Fekete-tengerbe beömlő külső tengervízhez azonban nem kapcsolódik felhőszakadás, az egyformán jön a perzselő napfényben és a csendesen szitáló lassú esőben. Márpedig, ha a mítosz mögött valóságos eseményt keresünk, akkor vegyük komolyan önmagunkat. Akkor mutassunk ki hasonlóságokat a valóságos esemény és a belőle keletkezett mítosz között. Ha a fekete-tengeri elöntés a forrása a mítosznak, akkor csak minden logikát nélkülözve kerülhetett bele az eső, mint az áradás oka. A negyven napot, persze, nem kell szó szerint vennünk, az mitikus időtartam. A mítosz szavait a hétköznapok nyelvére lefordítva talán azt mondhatjuk, hogy rendkívül heves és kitartó, hetekig csillapodni nem akaró, felhőszakadásszerű monszuneső lezúdulása előzte meg, netán okozta az özönvizet. (A mélységek forrásainak említése abból a bibliai világképből ered, hogy a föld és az ég alkotta üreget minden felől vizek veszik körül.) Ez már megint nem olyan érv, amely egymagában teljes cáfolata lenne a fekete-tengeri hipotézisnek. Belekerülhetett a mítoszba az eső-motívum utólag is. Csak akkor miért került egyformán bele az egymástól független zsidó, görög és sumér mítoszba? Mindenesetre elgondolkodtató.

A víz visszavonulásának hiánya már több mint zavarba ejtő a fekete-tengeri hipotézisben. Ami oda beömlött az ott is maradt, Márpedig a mítosz szerint a víz, ha hónapok múlva is, de visszavonult. “A víz százötven napig áradt a földön. Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből és a víz lassan elapadt a földön. Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott…” —  mondja a Teremtés Könyve. (Ter. 7,24 és 8,1–4, fordította dr. Gál Ferenc.)  Ez egyáltalán nem mellékes momentum, hanem a mítosz eszmei mondandóját hordozó lényegi motívumok közé tartozik. Az özönvíz a bibliai mítoszban az Isten (a görög és sumér mítoszban az egyik isten)  büntetése az emberek bűneiért, büntetés, amely elkezdődött, de véget is ért. A befejeződés elmaradása értelmetlenné teszi a mítoszt. Persze, erre is azt lehet mondani, hogy belekerülhetett utólag is a mítoszba, de akkor több már elterjedt mítoszt mondandóját illetően is, mégpedig egymással egyezően, át kellett konstruálni, ami nem lehet spontán mítoszformálás eredménye. Tudjuk, hogy az írásbeliség előtti társadalmak hihetetlen pontossággal, szó szerinti szöveggel adják át a mítoszaikat nemzedékről nemzedékre, nagyon sok nemzedéken át.

A víz beömlésének lehetséges sebessége már egészen komoly kételyeket vet fel. A régészek egy évre becsülik azt az időtartamot, amely alatt a víz feltöltötte a Fekete-tenger medencéjét. Fogadjuk el első közelítésnek ezt az időtartamot. 170 métert emelkedett a vízszint ez alatt az egy év alatt, ez nem egészen fél métert jelent naponta. Nem az a sebesség, amely lehetetlenné tenné a menekülést. Márpedig a mítoszban kulcsszerepe van annak, hogy az áradó víz elől nincs menekvés, hogy az özönvízben (az isteni sugallat utasításait követve megmenekülő kiválasztott és az általa megmentettek kivételével) minden ember és minden szárazföldi állat menthetetlenül elpusztul. “A víz még magasabb lett a földön, annyira, hogy az ég alatt minden magas hegyet elborított. Tizenöt könyöknyivel múlta felül a víz őket, annyival emelkedett a hegyek fölé. Így minden élőlény elpusztult, amely a földön mozgott: madarak, háziállatok, vadállatok, mindenféle földi csúszómászó és minden ember. Minden, ami lélegzett, ami a szárazföldön élt, elpusztult. Így törölt el (Isten) minden élőlényt a földön: az embertől az állatig, a csúszómászókig és az égi madarakig. Mind eltörölte őket a földről.” (Ter. 7,19–23, fordította dr. Gál Ferenc.)  Ami elől bárki elmenekülhet, aki elég ügyes, sőt, ami elől bárki elmenekülhet, aki nem túl mulya, mint a naponta fél métert emelkedő, a lankásabb részeken napi néhány száz métert (de az első nap még átgázolható módon), a meredekebb részeken napi egy-két métert előnyomuló tenger, az nem mitikus özönvíz, az nem Isten vagy az istenek halálos büntetése az emberiség megbocsáthatatlan és másképp megszüntethetetlen bűneiért. Pláne nem az, ha még a legnagyobb vízszint elérésekor is oda látszanak a víz fölé messze kimagasló hegyek, mint a Fekete-tenger török (anatóliai) partvidékén.

Mostanáig feltételeztük, hogy a régészek becslése helyes, és tényleg egy év alatt ömlött be a Fekete-tenger vízszintjét 170 méterrel megemelő vízmennyiség. Már így is azt kaptuk, hogy a beömlés, a vízszintemelkedés sebessége kényelmes menekülést tett lehetővé, nem születhetett belőle olyan mítosz, amely az egész emberiség bűnei miatti teljes elpusztításáról szól. Most azonban számoljunk is utána a beömlés lehetséges sebességének. A Fekete-tenger területe 413 000 km2. A kis vizi terület ennél 155 000 km2-tel volt kevesebb. Durva közelítésben számoljuk ennek a felével a feltöltéshez szükséges köbtartalmat. Akkor tehát
336 000 km2 területen kellett 170 m magasságban feltölteni a tengert, ehhez 5,7*1013 m3 víz kellett beömöljön egy év, vagyis 3,15*107 másodperc alatt. Ez 1,8 millió köbméter másodpercenként, az Amazonas árvizi vízhozamának a kilencszerese, a Duna budapesti árvizi hozamának a 360-szorosa. Ennek pedig a folyószerűen keskeny és hosszú Dardanellákon és Boszporuszon kellett volna beömölnie. A 30 km hosszú Boszporusz a legkeskenyebb részén csak 700 m széles, annyi, mint a Duna a Lánchídnál. Igaz, a mélysége 120 m, tízszerese a Dunáénak, de akkor sem képes ésszerű vízsebesség mellett több vizet átengedni, mint a Duna árvizi hozamának a hússzorosát. Ha a 700 m széles, 120 m mély szoros keresztmetszetét
42 000 m2-nek vesszük, akkor másodpercenként 1 800 000 m3 átengedése 43 m/s, azaz 154 km/h gyorsvonati sebességet jelentene a vízfolyás sebességére, ami teljesen abszurd. Ennek a tizede is ellenállhatatlan sodrású folyó. A 71 km hosszú Dardanellák szélessége 1,3 km, annyi, mint a Dunáé az Árpád-hídnál, a mélysége viszont csak 105 m. Ez se sokkal tudna többet átengedni. Nagyon visszafogott becslés tehát, ha a Fekete-tenger elárasztásának az időtartamát egy év helyett tíz évre vesszük. Akkor viszont a vízszintemelkedés sebessége az eddig becsült napi fél méter helyett már csak napi 5 cm.

Mostanáig úgy számoltunk, mintha a Boszporuszban és a Dardanellákban azonnal a teljes keresztmetszeten kezdett volna beömleni a Földközi-tenger vize. Ez azonban hibás számítás. A Földközi-tenger maga is lefűződött Gibraltárnál a világóceánról, és a szűk szoroson át csak lassan töltődött föl, amikor az óceán vize az olvadás nyomán megemelkedett. A Boszporusz és a Dardanellák fenékszintjét tehát eleinte csak kevéssel haladta meg a víz, vagyis tényleg csak folyónyi vízfolyás vitte be eleinte a vizet. Óvatos becsléssel is még egy nagyságrendet rátehetünk a feltöltődés valószínű időtartamára. Évszázadnyi idő kellhetett tehát a feltöltődéshez, csak milliméterekkel emelkedhetett naponta a víz az elöntés során. Ebből igazán nehezen születhetett volna özönvízmítosz. Nem véletlen tehát, hogy a régészek a településmaradványok videokamerás szemrevételezése során a kövek és fatárgyak között emberi maradványokat nem találtak. Nem is fognak találni később se. Az emberek onnan továbbálltak, elhagyták a települést, amikor a tenger a lábukat kezdte nyaldosni. Volt rá idejük.

A végére hagytam a fekete-tengeri özönvíz hipotézisét legkeményebben cáfoló érvet: egyediségénél fogva ez az elképzelés nem ad kielégítő választ az özönvízmítoszok kutatásának legnehezebb problémájára, ezért a bibliai özönvízmítosz magyarázataképpen teljességgel elfogadhatatlan, visszatérés egy a tudomány által rég elhagyott, sutba vetett állásponthoz.

Az özönvízmítoszok kutatásának legnehezebb problémája az, hogy sok van belőlük. Szerte a világon, számos nép mitológiájában fedeztek fel egymáshoz sok vonatkozásban hasonló özönvízmítoszokat. Ezért magyarázatukként csak olyan elképzelés fogadható el, amely valamennyiük eredetét együttesen indokolja. Közülük egyet megmagyarázni, a többit magyarázat nélkül hagyni, mint ez a fekete-tengeri hipotézis teszi, rég túlhaladott álláspont. Az viszont fizikai képtelenség, hogy valaha is lett volna olyan árvíz, amely a mítoszok elbeszélésének megfelelően valóban az egész földkerekséget elöntötte volna a legmagasabb hegyek tetejéig. A dolog lehetetlenségét bizonyító számtalan érv közül csak az egyik az, hogy ehhez elegendő víz nincs a Földön. (Alaposan elvetette tehát a sulykot az a magyar ismeretterjesztő hetilap, amely 2001. szeptember 21-i száma 1187. oldalán teljes komolysággal taglalja, hogy Noé bárkájának a roncsai állhatnak ki a hóból az Araráton. Ez a primitív, naiv, csak a vallási fundamentalizmus talaján értelmezhető “hipotézis” méltatlanul könnyű préda lenne a Szkeptikus sarok számára.)

Amíg csak a bibliai özönvízmítoszt ismerte a tudomány (majd később még mellette a sumér özönvízmítoszt), a görög mitológiában periférikus szerepű görög özönvízmítoszt figyelmen kívül hagyva, sok kutató próbálkozott azzal, hogy megtalálja a bibliai özönvíz régészeti vagy geológiai nyomait. Téveszmékben éltek azonban a tekintetben, hogy melyik kor rétegeiben kell keresni, így nem is számíthattak sikerre. Amikor aztán kiderült, hogy számos népnél számos özönvízmítoszt kéne együttesen megmagyarázni, kétségbe estek és leálltak. Egyazon globális özönvíz nem fér bele a realitások kereteibe, minden egyes mítoszt külön egyedi okra vezetni vissza, mint ez a fekete-tengeri elképzelés teszi a bibliai mítosszal, szintén abszurd. Ez a megoldás ugyanis nagyon keményen veti fel azt a kérdést, hogy mitől van akkor olyan rengeteg egymáshoz hasonló mítosz. Ilyen sokszoros véletlen egybeesést tudományosan gondolkodó ember nem fogadhat el. Egyetlen közös okot kéne találni, amely szerte a földkerekségen, egymáshoz időben igen közel, mindenesetre a prehistorikus kor mítoszteremtő korszakán belül hozott létre egymástól az események szintjén független, de mindenütt kataklizmatikus, minden addigi elképzelést messze felülmúló, hihetetlenül pusztító árvizeket. Ilyen közös okot találni sokáig lehetetlennek látszott. Ezért a mitológia tudománya elfordult az özönvízmítoszok mögött álló valóságos esemény keresésétől, és az az elképzelés nyert polgárjogot, hogy nem valóságos esemény emlékét őrzik ezek a mítoszok, hanem bennük az ember absztrakt félelme fejeződik ki az árvíztől. Ennek az első pillantásra nagyon plauzibilisnek látszó hipotézisnek is van azonban egy nagy hátulütője: a mindenütt globálisnak, mindent elpusztítónak tartott vízözönök mítoszaival nem állíthatók párhuzamba hasonlóan globális tűzözönök mítoszai, holott az ember absztrakt félelme a nagy tűztől legalább olyan erős, mint a nagy víztől, sőt, inkább erősebb. A globálisnak vélt vízözönök mítoszaival szemben azonban még a legszélsőségesebb tűzözönmítoszok is (mint például Szodoma és Gomorra mitikus története) csak lokális tűzözönről számolnak be.

Az 1980-as évek második felének a paleoklimatológiai eredményei lehetővé tették, ami eddig lehetetlennek látszott: egyetlen közös okot találni, amely folytán világszerte   vagy legalábbis mindenütt szerte az északi féltekén    időben egymáshoz nagyon közel jöttek létre minden képzeletet felülmúló kataklizmatikus árvizek, olyanok, amelyek a kor emberének színvonalán logikus módon szültek félteke szerte özönvízmítoszokat. Az egymástól független, de közös okra visszavezethető iszonyatos árvizek lefolyásában a közös ok folytán volt annyi hasonlóság, amennyi hasonlóvá tehette a belőlük generálódott mítoszokat. Kivétel lehet ez alól a bibliai és a sumér mítosz, amelyek akár ténylegesen közös okra lehetnek visszavezethetők. Mint látni fogjuk ugyanis, itt akkora árvizekről van szó, amelyek mellett egyazon árvizet is átélhettek egymástól oly távol élő népek, mint a zsidók ősei és a sumérok. A szakemberek szerint a bibliai és a sumér özönvízmítosz egymástól független, ez azonban az ismeretek korábbi szintjén csak mitológiai függetlenséget jelenthetett. Ha két egymástól távol élő, egymással nem érintkező nép körében két külön mítosz alakul ki egyazon innen is, onnan is látható, átélhető eseményből, akkor az érintkezés hiánya miatt a kialakult két mítosz egymástól mitológiailag független lesz, dacára annak, hogy a mögöttük álló fizikai esemény közös.

Mielőtt belemennénk annak a közös oknak a taglalásába, amely félteke szerte hozhatta létre nagyjából egy időben a kataklizmatikus árvizeket, előbb lássuk, mekkora és milyen árvíz is kellhet ahhoz, hogy abból özönvízmítosz szülessen.

Ha Bangladesben százezer áldozata van egy árvíznek, abból nem születik özönvízmítosz. Nem születik, mert arra alkalmatlan időben történik, mert az emberiség már túljutott a mítoszteremtés korszakán. Van azonban más oka is annak, hogy nem születik: az a százezer áldozatot szedő árvíz nem elég rendkívüli, nem elég kiterjedt és nem elég pusztító ahhoz, hogy az emlékét csak özönvízmítoszban lehessen feldolgozni.

Nem eléggé rendkívüli, mert Bangladesben minden emberöltőnek megvan az ekkora árvize. Akármilyen pusztító is egy árvíz, ha azt hallom a nagyapámtól, hogy neki mesélt már az ő nagyapja hasonlóan pusztító árvízről, akkor nem gondolom, hogy ez a mostani Isten vagy az istenek egyszeri, megismételhetetlen büntetése az emberiség bűneiért. Ez az egyszeri, megismételhetetlen jelleg pedig alapvonása a mitikus özönvíznek. Hogy egy árvízből özönvízmítosz szülessen, ahhoz annak az árvíznek összehasonlíthatatlanul nagyobbnak, pusztítóbbnak kell lennie, mint bármely más árvíznek, amelynek az emléke az emberiség kollektív emlékezetében megőrződött. Hogy a megszületett mítosz fennmaradjon, ahhoz soha nem szabad még csak megközelítően hasonló árvíznek sem újra pusztítania. Hogy egy árvíz a kollektív emlékezetben Isten vagy az istenek egyszeri, megismételhetetlen büntetése legyen az emberiség bűneiért, ahhoz nagyságrenddel kell nagyobbnak, pusztítóbbnak lennie, mint bármely más árvíznek akár előtte, akár utána. (Az azért elképzelhető, hogy több, egymáshoz közeli időben pusztító árvíz az idő múlásával eggyé olvad össze a kollektív emlékezetben.)

Nem elég kiterjedt, mert tudni lehet, hogy valahány kilométerrel odébb már nem is pusztított. Ahhoz, hogy egy árvíz emléke a mítoszban az egész földkerekséget elborító özönvízzé szublimálódjék, az kell, hogy belátható, bejárható távolságokon belül ne legyen olyan vidék, amelyet elkerült. Néhány tucat kilométernyi széles árvíz ehhez biztosan nem elég. Tételezzük fel (később majd látjuk, miért), hogy a mítoszt szülő árvíz a neolitikumban pusztított. Az Az istenek a fejükre estek című filmből tudjuk, hogy a neolitikum (ebben az esetben mai) emberének nem okoz problémát kétheti járóföldre elmenni hazulról. Azt is tudjuk, hogy a Zempléni-hegység obszidiánjából készült eszközök Dél-Erdélyben is fellelhetők. Azt mondhatjuk tehát, hogy amennyiben az özönvíz a neolitikumban pusztított, akkor legalább néhány száz kilométer széles kellett legyen ahhoz, hogy a mítoszban az egész földkerekséget elborító vízözönként lássuk viszont. Ha ezt a szélességet nem érte volna el, akkor a megmenekült emberek eljutottak volna olyan vidékre, ahol az árvíz nem pusztított.

Nem elég pusztító. Igaz, hogy százezren áldozatául esnek, de milliók megmenekülnek belőle. Az, persze, mitikus túlzás, hogy a legmagasabb hegyeket is elborította tizenöt könyökkel, de el kellett borítsa, mégpedig ellenállhatatlan sodrással, a síkság minden fáját és szinte minden halmát. Ha néhány tucat méter mély volt, és ellenállhatatlan volt a sodrása, akkor elhihető, hogy a mítoszban mindent elpusztított, ami lélegzik.

Elképzelhetetlen méretű árvíz bontakozik hát ki a szemünk előtt, mint a mitikus özönvíz valóságos modellje. Mondjuk, olyan, amely teljes hosszában, több száz kilométer szélességben, több tucat méter mélyen elborította a Tigris, az Eufrátesz és a Shatt-al-Arab teljes medencéjét. Elképzelhetetlen méretű? Minden bizonnyal elképzelhetetlen volt egy ekkora árvíz az 1980-as évek második feléig. Csakhogy akkor alaposan megváltozott az elképzelésünk a történelem előtti kor egy jelentős időszakáról.

Ha eltekintünk a jeges árvizektől (márpedig azokon a vidékeken, ahol az özönvízmítoszok születtek, eltekinthetünk), akkor nagy árvizek nagy olvadáskor jönnek létre, elképzelhetetlenül nagy árvizek tehát elképzelhetetlenül nagy olvadáskor, a legnagyobb árvizek a legnagyobb olvadáskor. Az utóbbi évezredek legnagyobb olvadása akkor volt, amikor a glaciális után elkövetkezett az átmenet az interglaciálisba, vagyis a pleisztocén-holocén átmenet során. Ha mitikus méretű árvizet keresünk, ezt az időszakot kell megvizsgálnunk.

Az új eredmények azzal kezdődtek, hogy egyesült államokbeli és német kutatók radiokarbonos módszerrel 13 300 évre visszamenőleg összekalibrálták egymással a német és az amerikai dendrokronológiai táblázatokat, meg néhány hasonló kronológiai táblázatot a rétegzett tavi üledékekből [5]. Ezzel az egész világra összehasonlíthatóvá váltak az időadatok erre az időszakra. A legutóbbi 13 300 év igen jelentős időszak. Ha a történelem oldaláról nézzük, akkor ebbe az időszakba szőröstül-bőröstül belefér a teljes történelmi kor, ráadásul előtte valószínűleg a teljes mitikus kor, meg még előtte néhány évezred, néhányszor annyi idő, amennyi István királytól napjainkig eltelt. Ha a földtörténet oldaláról nézzük, akkor, mint csakhamar kiderült, mindenestül belefér a teljes holocén mellett még a pleisztocén-holocén átmenet túlnyomó része is, vagyis majdnem a teljes átmenet a glaciálisból az interglaciálisba.

Itt egy kis kitérőt kell tennem. A jelenkor klímáját, a holocén klímát már harmadszor nevezem interglaciálisnak, szembefordulva a megszokott terminológiával, amely erre az “a jégkorszak után” kifejezést használja. Ezt azért tettem, mert nem látom semmi jelét annak, hogy mi most már a jégkorszak után lennénk. Bizonyosat, persze, csak akkor fogunk erről tudni, ha vagy megjön az új eljegesedés, vagy eltelik még legalább további harmincezer év jég nélkül. Addig csak sejtésünk lehet, de valószínűbbnek látszik, hogy most egy interglaciálisban élünk, mint az, hogy a jégkorszak után. Az utóbbit csak abból a hibás, torz szemléletből fakadóan hisszük, amely egy közeli időszakot sokkalta hosszabbnak mutat számunkra, mint egy ugyanolyan hosszú időszakot a régmúltban. A földtörténet során “mostanában” nagyjából kétszázmillió évenként “szokott” jégkorszak lenni, legalábbis 400 millió éve volt egy, 200 millió éve is volt egy, és úgy egymillió éve is elkezdődött egy. Az előző kettő egyenként két-három millió évig tartott, ez a mostani (“legutóbbi”) még csak egymillió éve kezdődött, tehát egy-két millió év még hátra kell legyen belőle, ha ugyanolyan, mint az előző kettő. Ezek a néhány millió éves jégkorszakok hidegebb szakaszok, azaz glaciálisok, és viszonylag enyhébb, de a jégkorszakok közötti időszaknál azért még mindig hűvösebb szakaszok, interglaciálisok váltakozásából állnak. A jelenlegi (“legutóbbi”) jégkorszakról részletesebb ismereteink vannak. Ez mintegy százezer éves ciklusokból áll (“állt”), amelyeken belül 70–80 ezer évet tesz ki a glaciális, és 20–30 ezer évet az interglaciális. Pontosabb adatot nem lehet mondani, mert a glaciálisból az interglaciálisba, az interglaciálisból a glaciálisba való átmenet nem pillanatszerű, hanem évezredekre elhúzódó folyamat, amelyen belül nem lehet kijelölni egy időpontot, mondván: itt a határ. Nos, a jelenlegi enyhébb időszak, a holocén, mint nemrég kiderült, nagyon durván számolva öt-tízezer éve kezdődött. Ha olyan, mint az előző néhány interglaciális, akkor még hátra lehet belőle tíz-húszezer év. Nagy merészség emellett azt mondani, hogy ez már nem interglaciális, hanem a jégkorszak utáni kor.

Térjünk vissza fejtegetésünk fő vonalához. Az egységes időskálára támaszkodva többen is vizsgálták ennek a most beskálázott időszaknak a klímatörténetét az északi féltekén. A nagyon különböző módszerekkel végzett egészen különböző vizsgálatok legfontosabb közös eredménye az, hogy erre, a most már a korábbiaknál jobban vizsgálható időszakra esik szinte a teljes pleisztocén-holocén átmenet, a nagy olvadás tehát időben sokkalta közelebb van hozzánk, mint korábban gondoltuk.

Az eljegesedés végi felmelegedés már i.e. 15 000 körül elkezdődött ugyan, de csak i.e.
12 500 körül ment át erőteljes olvadásba, ezt tekinthetjük tehát a korszakváltás kezdetének. I.e. 3500 körülig tartott az erőteljes felmelegedés, vagyis az átmeneti időszak, szinte a történelmi kor kezdetéig. A felmelegedés üteme akkor lelassult, de csökkent mértékben még ma is tart. [6] Amit manapság globális felmelegedés gyanánt rettegünk, az, az ingadozások szokásos mértékét bekalkulálva, még illeszkedik ebbe a hőmérsékleti menetbe.

A tulajdonképpeni pleisztocén-holocén átmenet kilencezer éve alatt végig sokkal erőteljesebb volt a felmelegedés üteme, mint manapság., végig erőteljes volt az olvadás, végig sokkal nagyobbak lehettek az árvizek, mint a maiak. A kilencezer év végső mérlege az, hogy a jég, főleg a két nagy szárazföldi jégpajzs, a kanadai és a szibériai elolvadása következtében mintegy 120 méterrel nőtt meg a tenger szintje [6]. Ez a tény fogalmat nyújt arról, hogy milyen fantasztikus mértékű volt az olvadás. Hogy mennyi ez a 120 méter? Egy szemléletes kép: ha most még további 120 méterrel emelkedne a tenger szintje, akkor az ötemeletes házak tetejéig öntené el Pestet, Budán pedig a Tabán kitűnő természetes tengeri kikötővé válna, akár csak az Óbudai temető. Ez, persze, nem több, csak egy szemléletes kép. Nincs már annyi jég a Földön, amennyinek az elolvadása további 120 méterrel emelhetné a tengerszintet. Az viszont már nem puszta szemléltetés, hanem tény, hogy a bibliai vidékek kiterjedése sokkal nagyobb volt az olvadás előtt, mint ma. Ma a Tigris és az Eufrátesz medencéjéről szoktunk beszélni, elhanyagolva a bővizű, de szülőfolyóihoz képest jelentéktelenül rövid Shatt-al-Arab folyót. Az imént már megemlített Shatt-al-Arab azonban az eljegesedés idején egyáltalán nem volt elhanyagolható, akkor ugyanis végigfolyt azon a hatalmas síkságon, amelyet ma Perzsa-öböl (mások szerint Arab-öböl) néven ismerünk, meg még a mai Omani-öböl egy számottevő részén is. 120 méterrel alacsonyabb tengerszint mellett a Perzsa-öböl még nem létezett. A Perzsa-öböl 100 méteres mélységi szintvonala [7] szűk folyószurdokot rajzol ki a Hormuzi-szorosban, és még utána az Omani-öböl felső végén. Nem kétséges, hogy ez a Shatt-al-Arab szurdokja, amelynek a Hormuzi-szoros olyasféle áttörése lehetett, mint alig pár évtizede még a Dunának a Vaskapu és a Kazán-szoros. Az olvadás félideje táján, tehát 60 m vízszintemelkedés után már benyomult ugyan a tenger a Perzsa-öbölbe, de még mindig 200–300 kilométerrel hosszabb volt a Shatt-al-Arab, mint ma.

Fontos eredménye egy még valamivel korábban megkezdett kutatásnak, hogy az átmenet kilencezer éve korántsem járt egyenletes olvadással. Ellenkezőleg: az olvadás hol gyorsult, hol lassult, sőt, visszafagyásba fordult. A Kanada mai területét 3000 m vastagságban beborító Laurentida-jégpajzs olvadásából csak a Felső-tó környékén tíz végmorénát találtak [8]. Ezek az olvadás egy része alatt, i.e. 9 500  és 6 000 között keletkeztek. Új végmoréna az olvadás során akkor keletkezik, ha a jég visszahúzódása évtizedekre leáll, vagy épp újra előnyomul a jég. A 120 m tengerszint-emelkedést hozó olvadás nem kilencezer évre oszlik el, hanem ezen belül csak a tényleges felmelegedési időszakok alatt zajlott le. A legjelentősebb visszahülés az i.e. 9 550-től 8 770-ig tartó Felső Dryas esemény volt.

A kilencezer éves átmenet során két ízben volt kiemelkedően gyors, erőteljes az olvadás [6], mindkettő nagyon éles, kiugró csúcsot ad a felmelegedési görbén. Ezt a két időpontot érdemes tehát alaposabban szemügyre vennünk az özönvízmítoszokat generáló kataklizmatikus árvizek lehetőségét keresve. Az egyik i.e. 11 500 körül, az Alsó Dryas korszak végén, a másik közvetlenül a Felső Dryas epizód után, i.e. 8 770 körül volt.

I.e. 11 500 körül az ember még lényegében ősember volt. Gyűjtögetésből, vadászatból, pákászatból tartotta fenn magát.

Itt most megint el kell kalandoznom, mert megint meg kell magyaráznom, miért használok a szakirodalomban szokatlan kifejezést. A szakirodalomban ugyanis a gyűjtögetés és a vadászat mellett a halászatot szokták emlegetni. Meggyőződésem azonban, hogy csak azért, mert a szakirodalomban domináns, és egyéb tekintetben a magyarnál sokkal gazdagabb világnyelvek nem ismerik a magyar nyelvnek ezt a finom distinctioját. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a pákászat szó a halászat szónál sokkal hívebben tükrözi azt, amit az ősember a vizi világban élelemszerzés céljából csinálhatott. Pontosabban: a pákászatnak víz járta hazánkban a 19. századig, a nagy lecsapolásokig fennmaradt mestersége sokkal többet őrzött meg abból, amit a vizi világban az ősember tehetett, mint a halászat céhes mestersége. A halász halat fog, nyílt vizen, hálóval, piacra. Ehhez nagy teherbírású, a hálót és a zsákmányt elbíró, fejlett, evezővel hajtott csónakra van szüksége, és hálóra, a háló elkészítéséhez pedig fejlett technológiával előállított, jó minőségű, tetszőleges hosszúságban font zsinórra, és, persze, piacra. A pákász kerüli a nyílt vizet, ő a lápokon, elöntéseken, kis vizeken, part menti nádasokban jár, ahol elegendő számára egy kis, egy- vagy kétszemélyes, egyszerű hajó, amilyennel már az ősember is rendelkezhetett, fatörzsből vájt bödönhajó, vagy vázra feszített kéregből, bőrből épített kenu, amelyet tolórúddal hajthat. A pákász is fog halat, de csak a családja számára, és sokkal egyszerűbb eszközökkel: horoggal, varsával, vejszével, szigonnyal, borítókosárral, az ügyesebbje puszta kézzel is. A halász csak halat fog, de abból minél többet. A pákász ellenben változatosságra törekszik, és a hal mellett minden mást is zsákmányol vagy begyűjt, ami ehetőt a vizi világ kínál: csigát, kagylót, rákot, békát, a sulyom termését (vizi gesztenyét), vizi- és gázlómadarak tojását, fiókáját. Az ősember is így tehetett. Hát ezért használom az ősemberre a halászat helyett a pákászat szót.

Szóval, i.e. 11 500 körül az ember még lényegében ősember volt. Gyűjtögetésből, vadászatból, pákászatból tartotta fenn magát. Háziállata még csak egy volt: a kutya. Ez az életmód nem képes nagyobb közösséget eltartani, ezért a kor embere még kisebb hordákban, nagycsaládokban élt. Ezek a viszonylag kis közösségek pedig nem kedveznek a mítoszteremtésnek. Nem születhet minden ilyen kis közösségbe egy-egy tehetséges regélő. Laza is volt a kapcsolat az egyes (eltérő totemállatokat és tabukat tisztelő, egymástól magukat ily módon demonstratíve elhatároló) kis közösségek között, a hagyományok az egyik csoporttól a másikhoz nehezen terjedtek. Nem is látjuk a kor legbeszédesebb emlékein, a szikla- és barlangrajzokon mítoszok nyomát. Történés a vadászaton kívül nincs rajtuk. Az akkori, bizonyára szörnyűségesen pusztító árvizekből ezért nem valószínű, hogy özönvízmítosz keletkezett volna, ha meg keletkezett, nem valószínű, hogy fennmaradt volna az írásbeliség kezdetéig még akkor hátra lévő sok-sok évezreden át.

Ami az i.e. 8 770 körüli időpontot illeti, annak történelmi szempontból a legfontosabb jellemzője, hogy feltűnően közel van a mezőgazdaság feltalálásához. A mezőgazdaság feltalálását i.e. 8 000 körülre szokás tenni, de nem pillanatnyi aktusról, hanem hosszan elhúzódó folyamatról van szó. Ezért nem zárható ki, hogy i.e. 8 770 körülre már megjelentek a földművelés és állattenyésztés csírái. Ha pedig akkor még nem, akkor sem sokkal később. Van azonban egy harmadik lehetőség is. Ha tényleg akkor voltak az özönvizek, akkor az is lehetséges, hogy épp azoknak a sokkhatása, a begyűjthető élelemnek és a zsákmánynak az özönvizek pusztítása nyomán vészesen megcsappanó mennyisége kényszerítette rá az (erre szellemileg már felkészült )  embert a földművelés és az állattenyésztés feltalálására. Ez szinkronizálhatta a mezőgazdálkodás feltalálásának az időpontját az északi félteke egymástól nagyon távoli vidékei között. Hogy erre a történészek eddig nem gondoltak, az eredhet abból, hogy fel sem merült bennük, hogy akkor lehettek az özönvizek. Nagyon kérem azonban minden olvasómat, hogy semmiképpen se kezelje ezután kész tényként azt, hogy az özönvizek kényszerítették ki a mezőgazdaság feltalálását. Ez nem tény még, ez csak feltételezés, nagyon halvány feltételezés, egy nagyon esetleges lehetőség a sok közül, amely egyelőre még nem támaszkodik semmi másra, csak egy szintén bizonyításra szoruló másik feltételezésre. Ha azonban esetleg tényleg az özönvizek pusztítása, az özönvizek előtti bőség elvesztése, az utánuk következő ínség kényszerítette ki a földművelés és az állattenyésztés feltalálását, akkor felmerül egy újabb kérdés: nincs ennek valami köze a Bibliában az elveszett paradicsom, a görög mitológiában az elveszett aranykor mítoszához és más hasonló mítoszokhoz? (“Arcod verítékével eszed kenyeredet…”    Ter. 3,19, fordította dr. Gál Ferenc.)  Lehet, hogy van. Ezek az összefoglaló néven aranykormítoszoknak nevezett mítoszok éppúgy globális rendszert alkotnak, mint az özönvízmítoszok. Létrejöttüket mostanáig kizárólag az időbeli távolság megszépítő hatásával magyarázta a mitológia tudománya. Ha azonban volt olyan esemény, amelynek a nyomában egy-két nemzedék életén belül drasztikusan romlottak a megélhetés körülményei, amely nyomán rövid időn belül át kellett térni a vadászat izgalmas, férfias szórakozásáról a verejtékes, deréksajdító földművelő munkára, az éjszakai nyugalmat nem ismerő állattenyésztésre, akkor az az esemény is hozzájárulhatott a létrejöttükhöz.

A mezőgazdaság tehát vagy már csíráiban létezett is a vizsgált időszakban, vagy nem sokkal később, néhány emberöltőn belül, netán épp egy esetleges özönvíz hatására megszületett. A mezőgazdaság eltartó képessége pedig lehetővé teszi, a földművelés a termőterületek tartós védelme érdekében szükségessé is teszi a nagyobb, legalább falu méretű közösségek, az állandó települések kialakulását. Kialakult tehát az emberi közösségnek az a mérete, amely a legkedvezőbb a mítoszteremtés és a mítoszok továbbadása szempontjából. A mezőgazdaság létrejöttétől a tételes vallások kialakulásáig tart az a történelmi kor, amelyben a legnagyobb valószínűséggel születtek mítoszok, és a most vizsgált kor ennek a szakasznak nagyjából a kezdetére esik. Így az esetleg ekkor pusztító kataklizmatikus, példa nélkül álló árvízek történelmileg hihető módon lehetnek özönvízmítoszok forrásai.

Bár a most vizsgált időszakban az olvadás átlagsebessége valamivel kisebb volt, mint az előzőleg vizsgált, és mítoszteremtésre történelmileg alkalmatlannak talált időpontban, volt azonban két körülmény, amely mégis ekkor teszi hihetőbbé a minden képzeletet felülmúló árvizek megjelenését [9]. Az egyik a jelentősen megnövekedett szezonalitás az északi féltekén. Ma a Föld tengelye úgy áll, hogy az északi félteke telén vagyunk napközelben, és az északi félteke nyarán vagyunk naptávolban. Ez csökkenti a tél és a nyár közötti hőmérsékleti különbséget. A Föld 26 000 éves precessziója következtében azonban 10 770 évvel ezelőtt ez nagyjából fordítva volt. Akkor az északi félteke nyarán volt a Föld perihéliumban, és az északi félteke telén aphéliumban. Ennek folytán akkor a tél és a nyár közötti hőmérsékleti különbség sokkal markánsabb volt, mint ma, ami annyit jelent, hogy az éves átlagban is szörnyűségesen heves olvadás nem oszlott el egyenletesen az év folyamán, hanem a nyári időszakra összpontosult. Így a nyári időszak olvadása még sokkal hevesebb volt, mint egyenletesebb hőmérséklet mellett lett volna, vagyis a nyári árvízveszély még nagyobb volt, mint amennyit egyenletesebb évi eloszlás mellett az amúgy is szörnyen gyors olvadás jelentett volna. A szezonalitás a maximumát i.e. 9 000 körül érte el, ami elég közel van a most vizsgált időszakhoz. Ez, mellesleg, azt jelenti, hogy amennyiben tényleg ekkor voltak szerte az északi féltekén az özönvízmítoszokat generáló árvizek, akkor a déli féltekén máskor lehettek, de azért ott is valamikor a pleisztocén-holocén átmenet idején. A déli féltekéről sajnos még nem publikáltak olyan paleoklimatológiai kutatási eredményeket, amelyek alapján tájékozódni lehetne.

Az árvízveszélyt fokozó másik tényező ebben az időszakban az északi féltekén a hatalmasan megnövekedett monszuntevékenység volt. Az északi féltekén i.e. 10 000 és 7 000 között kiszélesedett a monszunzóna, kiterjedt a mai száraz övezetre, és 30%-kal erősebb volt a monszuntevékenység, mint ma a mai monszunövezetben. Ezt egyértelműen mutatja a lefolyástalan tavak üledékének a vizsgálata. Ebben az időszakban érték el maximális kiterjedésüket a Szahara tavai, ekkor jelentek meg a vizilovak és a krokodilok a Tibeszti- és Tasszili-hegység sziklarajzain. Nagyobb árvízveszélyt pedig semmi nem okozhat, mint a hevesen olvadó hóra lezúduló langyos, felhőszakadás jellegű monszuneső. Ha ez okozta az özönvizet, az összhangban van a belőle született mítosszal. Akkor tényleg a “40 napos”, vagyis hetekig tartó felhőszakadásszerű monszuneső indította meg az özönvizet, és tényleg a “150 nap múlva”, vagyis a nyár végén beköszöntő hűvös, száraz őszi szél, a száraz évszak kezdete állította meg. Akkor az az olvadás, amelyet több évre átlagolva is fantasztikusan intenzívnek látunk a lerakódott iszaprétegekből, valójában túlnyomó részt a nyárkezdet néhány hetére összpontosult. Akkor az alatt a néhány hét alatt tényleg minden emberi képzeletet felülmúló méretű, és a néhány évre összpontosuló olvadási csúcs folytán tényleg példa nélkül álló árvizek pusztíthattak félteke szerte, olyanok, amelyeket emberileg feldolgozni csak özönvízmítoszokban lehetett.

Összefoglalva: i.e. 8 770 körül szerte az északi féltekén olyan klimatikus körülmények alakultak ki, amelyek iszonyatos, kataklizmatikus, minden korábbi és minden későbbi időszak árvizeit nagyságrenddel felülmúló özönvizek létrejöttére vezethettek. Ugyanakkor a történelmi körülmények kedvezőek voltak a mítoszteremtéshez. Ha a világszerte számos népnél fellelhető özönvízmítoszok mögött valóságos történelmi eseményeket keresünk, akkor az északi féltekén elsősorban erre az időpontra kell gondolnunk.

Végül engedtessék meg még egy legeslegutolsó elkalandozás az alaptémától. Már szó esett egy csúnya baki révén Noé bárkájáról. Nos, ha akkor születtek meg az özönvízmítoszok, amikor megszületni azokat én gondolom, amikorról a fentiekben írtam, akkor a bárkamotívum a bibliai özönvízmítoszban csak utólagos kiegészítés lehet. Valószínűtlen, hogy a kor emberének eszébe juthatott volna olyan hajó építése, amelyre elefántokat, zsiráfokat, vizilovakat lehet behajózni. Ez a motívum csak akkor egészíthette ki a mítoszt, amikor az ember már nagy teherbírású hajókat tudott építeni. Hogy maga a bárkamotívum mikor került bele a mítoszba, arról ennél pontosabban még találgatni is nehéz. Pontosabban meg lehet azonban tippelni azt, hogy mikor kerülhettek bele a szövegbe a bárka méretadatai. “Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága.” — szól az Írás. (Ter. 6,15, fordította dr. Gál Ferenc.)  Az abszolút méretek, persze, a mitikus túlzás tipikus jegyeit viselik magukon. Foglalkoznunk nem velük kell, hanem a megdöbbentően precíz arányokon, amelyek szemmel láthatóan valóságos hajótervből származnak. Osszuk el a mitikus túlzás elhárítása céljából az adatokat, mondjuk, legnagyobb közös osztójukkal, tízzel, és első közelítésben vegyük fél méternek a könyököt. Akkor 15 m hosszú, 2,5 m széles, 1,5 m magas hajót kapunk. Precíz adatunk van tehát a felülnézet és az oldalnézet befoglaló téglalapjára. Ez már erőteljesen korlátozza a lehetőségeket. Próbáljuk ezek között a korlátok között felvázolni a hajót. Akárhogy rajzolunk is, az első pillantásra feltűnik, hogy szó sincs itt arról az esetlen, széles, nehézkes bárkáról, amelyet a közvélekedést követve a múlt nagy festői elénk tártak, amelyről Károlinak a fordításkor a bárka szó jutott eszébe. Nem, ez gyönyörű, karcsú, gyors járású tengeri hajó. Ha az orrát és a tatját a rajzon jól felkanyarítjuk, a bibliai szövegben említett felépítményt pedig lehagyjuk, akkor nem is tudunk úrrá lenni a déjà vu érzésén. Ezt a hajót már láttuk. Azon az Akrotiriben talált freskón láttuk, amelyet Hajófelvonulás vagy Tengeri ünnep címen szoktak idézni. Ez a Bibliában tengeri népek néven emlegetett népek hajója, azoké a hajósoké, akik a Szantorini kitörése, Akrotiri és Knosszosz pusztulása után a levantei partokon megőrizték a minoszi hajóépítés kultúráját, és később átadták utódaiknak, a főniciaiaknak. Ez az a hajó, amelyen a krétaiak már i.e. 1800 körül is képesek lehettek nagy testű állatokat, legalább növendék marhákat tengeri távolságokra szállítani, különben Knosszoszban, a mély tengertől körülvett Kréta szigetén nem alakulhatott volna ki a bikakultusz. A szövegbe tehát ezek a méretek akkor kerülhettek be, amikor a zsidóság kapcsolatban állt a tengeri népekkel, vagyis a bírák korában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Irodalom

[1] dr. Fredrick Hiebert: Analysis Begins
http://www.nationalgeographic.com/blacksea/2000/12.html

[2] Michael Satchell
U.S. News & World Report, September 25, 2000, p. 38

[3] Biblia. Ószövetségi és újszövetségi szentírás.
Szent István Társulat, Budapest, 1976.

[4] William Ryan and Walter Pitman: Noah’s Flood: The New Scientific Discoveries About the Event That Change History = Simon & Schuster, New York, 1999.

[5] Minze Stuiver, Bernd Kromer, Bernd Becker, C, W. Ferguson: Radiocarbon Age Calibration Back to 13,300 Years B.P. and the 14C Age Matching of the German Oak and US Bristlecone Pine Chronologies = Radiocarbon, Vol. 28, No. 2B, 1986,
p. 969–979.

[6] Richard G. Fairbanks: A 17,000-year Glacio-Eustatic Sea level Record: Influence of Glacial Melting Rates on the Younger Dryas Event and Deep-Ocean Circulation = Nature, Vol 342, 7 December 1989, p. 637–642.

[7] Térkép: National Geographic, Vol.180, No. 2, August 1991, p. 14–15.

[8] Svante Björck: Deglaciation Chronology and Revegetation in Northwestern Ontario = Can. J. Earth Sci., Vol. 22, 1985, p. 850–871.

[9] L. D. Keigwin and G. A. Jones: Deglacial Climatic Oscillations in the Gulf of California = Paleoceanography, Vol. 5, No.6, December 1990, p. 1009–1023.

[10] Válas György: A possible origin of myths of Floods = Letétbe helyezve a Magyar Elektronikus Könyvtárban 1998. márciusban,
URL: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/foldtud/floods.hun

 

 

2001. szeptember 23.

 

Módosítva: 2002. január 3.

és (alig) 2002. szeptember 5.

 

 

 
Idő
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkgyűjtemény ajánlat
 
Háttérzene honlapomon
 
MagyarNemzetOnline hírei
 Gyurcsány-dosszié
Újabb dosszié nyílt meg Gyurcsányról

Valódi krimibe illő történetet tarthatnak kezükben olvasóink a Magyar Nemzet négyrészes sorozatában, amely teljes terjedelemben olvasható az alábbiakban:

• A fattyú neve: Nomentana
• Futószalagon készültek a hamis iratok
• Nomentana Kft.: a cégbíróság fantomja
• Sötét árnyék a miniszterelnöki széken
 
Zöld sáv menü a jobb oldalon

Zöld hírek
Környezetügyi beruházások 800 milliárd forint értékben (18:01)

BA: új stratégia kell a zaj ellen (16:14)

Egyre hatékonyabb a szelektív hulladékgyűjtés (2006-02-28)

Ismét megnyitották a zsilipet Siófoknál (2006-02-28)

Kína 32 atomerőművet épít (2006-02-27)

Közel kilencven embert telepítettek ki belvíz miatt (2006-02-22)

Zöld cégek
Napkollektor

Napelem

Szélenergia

Vízenergia

Geotermikus energia

Biomassza és egyéb

Szolár építészet

Törvénytár
Keresett szó a jogszabály címében és szövegében:

Kalkulátorok
Mekkora összeget kíván lekötni?
Mennyi időre kívánja pénzét lekötni?

Cégtár Light
A cég neve:

 
Michalangelo Dávidja

Don't copy me!

 
Gyurcsány pere Kaposváron indult
Tartalom
 
PestMegyeiRenőrség nemcsak velem szemben tévedett és csalt
Tartalom
 
Dugóhúzó pályáú kisbolygók
Tartalom
 
Az IONHAJTÓMŰ elve.
Tartalom
 

Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!