2006. július 7., péntek, 10:47 | Utolsó módosítás: 2006. július 7., péntek, 16:16
Az újabb agyi képalkotó eljárások, mint pl. a pozitron emissziós tomográf vagy a funkcionális mágneses rezonancia képesek az agyat működés közben láthatóvá tenni. Az utóbbi 20 évben egyre növekvő érdeklődés figyelhető meg mind a lelki betegségek és az agyműködés kapcsolatának, mind a pszichoterápiás kezeléseket kísérő agyműködésbeli változásoknak a vizsgálatában. A Molecular Psychiatry c. szaklapban közelmúltban megjelent tanulmány az ezirányú kutatások eredményeit foglalja össze.
Korábban, főként a biológiai pszichiátria és a pszichológia mesterséges szembeállításából fakadóan, még szakemberek is úgy vélték, hogy "valódi", vagyis idegrendszeri változást a gyógyszeres terápia idéz elő, míg a pszichoterápia "csak lelki" változásokat jelent. E nézetek mélyen meggyökereztek mind a szakmai, mind a közgondolkodásban, holott elméleti és tapasztalati okokból elég nyilvánvaló volt már korábban is, hogy a szociális hatások, a nevelés, az emberi interakciók hatására kialakuló személyiség, vagy a pszichoszociális stressztényezőkre kialakuló lelki betegségek létrejötte másként nem képzelhető el, csak úgy, hogy az agy tanul és a tapasztalatok anyagi változások formájában rögzülnek az agyban. Ha viszont az érés és fejlődés során a személyt ért környezeti és pszichoszociális hatások idegrendszeri változásokat idéznek elő, akkor elég nyilvánvaló, hogy a pszichoterápiákban folyó célzott, specifikus kommunikáció szintén "nyomot" kell hagyjon az agysejtek működésében, kapcsolódási módjában.
A 2006 márciusában a Molecular Psychiatry c. szaklapban megjelent tanulmányban Dr. Linden, a walesi egyetem pszichológia karának professzora az eddigi kutatások eredményeit foglalja össze.
Linden először áttekinti a különféle lelki betegségekben megfigyelhető funkcionális aktivitásváltozásokat, melyek arra utalnak, az agy mely területeinek kóros működése állhat az egyes lelki zavarok hátterében. Így pl. kényszerbetegségben a kényszerviselkedés akadályozása intenzív szorongást és kényszergondolatokat aktivál a betegben, s több vizsgálat egybehangzóan a jobb oldali ún. kaudátusz mag
1 és a homloklebeny viselkedésgátlásra specializálódott részének fokozott aktivitását mutatta ki. Az ún. poszttraumás stresszbetegeknél
2 jól ismert, rémisztő élmény a traumatikus történések ismételt élményszerű átélése ún. flashback formájában. A filmművészetből jól ismert fogalom arra utal, hogy a beteg életszerűen visszaidézi és újra átéli a sok évvel azelőtt átélt traumát. A flashback provokálható a traumára utaló élményekkel, ingerekkel, s ennek során a betegekben a félelmi válasz egyik fontos központja, a jobb oldali amygdala
3 vált fokozottan aktívvá, lecsökkent a homloklebeny gátló funkciója, és az aktiválódó traumatikus emlékek a halántéklebeny aktválódásával egyidőben törtek a tudatba. A depresszió ún. "provokációs modelljét" a szomorú életesemények felidézésével vagy a szomorúság elképzeltetésével vizsgálják. Ekkor gyakran megfigyelhető az érzelmi élet szabályozásában fontos szerepet játszó ún. cinguláris kéreg és a bal amygdala aktiválódása. A provokációs eljárások tapasztalatai nagy segítséget nyújtanak annak tesztelésében, hogy adott beteg reagált-e a gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezelésre, hiszen ha gyógyult, többet nem lehet kimutatni provokációs helyzetben nála a korábbi kóros agyi aktivációt.
Az első agyi képalkotó eljárással vizsgált pszichoterápiás beavatkozások kényszerbetegeknél történtek még a ’90-es évek elején. Pszichoterápia hatására az addig kórosan aktív agyterületek túlműködése normalizálódott. Bár Dr. Linden nem említi, de ilyen irányú sikeres vizsgálatot Magyarországon is végeztek. E vizsgálatban tisztaságkényszeres betegek egy speciális táborban vettek részt, ahol folyamatosan küzdöttek a szennyeződéssel, melynek hatására kioltódott szennyeződéstől való félelmük. E viselkedésterápiás technikát expozíciós, vagyis szembesítéses módszernek nevezik.
A fóbiák
4 ugyancsak jól vizsgálható modellt jelentenek a pszichoterápiák hatását vizsgáló agyi vizualizációs technikák szempontjából, mert pl. a pókfóbiában jól létrehozható a szorongásprovokáció (képek, film, majd élő állat segítségével), ami a viselkedésterápiák fontos eleme. Mindössze négy pszichoterápiás kezelés során alkalmazott expozíciós terápia
5 hatására lecsökkent az addig kórosan aktív cinguláris kéreg
6 és a halántéklebeny mélyén húzódó inzula
7 aktivitása. Szociális fóbiásokat is vizsgáltak nyilvános beszédhelyzetben, és a pszichoterápiás kezelések hatására lecsökkent az amygdala és a hippokampusz kóros aktivitása.
Depresszió esetén kognitív
8 vagy interperszonális terápiát
9 szoktak sikeresen alkalmazni. Több vizsgálat kimutatta, hogy a kórosan aktív homloklebeny és más területek aktivitása pszichoterápiára lecsökkent, míg a beszéddel és gondolkodással kapcsolatos bal halántéklebeny aktivitása megnőtt. Ez azért érdekes, mert a depressziók terápiájában nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a beteg képes negatív gondolati sémáit gondolati úton megváltoztatni, s ez a gyógyulás útja. Érdekes módon amikor pszichoterápiával és gyógyszerrel kezelt depressziósok agyát hasonlították össze, a javulás eltérő területek aktivitás-változásával járt.
A szerző idézi azt a híres vizsgálatot is, amely bizonyította, hogy hipnózisban a fájdalomélmény befolyásolása valóban megváltoztatja az agy működését. Régi vita ugyanis, vajon valóságos változás áll-e be a fájdalomélményben hipnózis hatására, vagy csupán - ahogy a hipnózis ún. szociálkognitív elmélete állítja - egyfajta megfelelési vágyból számolnak be az alanyok csökkent fájdalomélményről. A vizsgálat bizonyította, hogy a fájdalom szenvedéskomponensét befolyásoló szuggesztió a cinguláris kéreg aktivitását, a fájdalom intenzitásának változására adott szuggesztió pedig az érző-mozgató kéreg aktivitását változtatta meg.
A pszichoterápiák hatásának vizsgálata agyi képalkotó eljárásokkal bizonyítja, hogy a különféle pszichoterápiás változások valóban az agyműködés változásából fakadnak. Vagyis nem valamiféle tünékeny, szubjektív hatásokról van szó, hanem arról, hogy az ember képes korrekciós élmények hatására saját agyában a gyógyulást előidéző változásokat előidézni. Az évtizedeken át csak tapasztalati úton megerősített pszichoterápiás és viselkedésterápiás módszerek hatásossága ezekkel az új vizsgálat eljárásokkal immáron objektíve is alátámasztást nyer.
Szendi Gábor
Szómagyarázat:
1kaudátusz: az agy mélyebb részében fekvő idegi központ, amelynek fontos szerepe van a mozgásban
2poszttraumás stresszbetegség: súlyos baleseteket, háborús eseményeket, nemi erőszakot stb. átélt embereknél megfigyelhető lelkibetegség, melynek része, hogy sok idővel a trauma megtörténte után is rohamszerűen bevillannak képek a traumatikus eseményből, illetve a beteg intenzíven átéli korábbi rettegését
3amygdala (mandulamag): az agy mélyebb részében találhatő ősi idegi központ, amely többek közt fontos szerepet játszik a félelem átélésében
4fóbia: kórosan felfokozódott félelem helyzetektől, tárgyaktól, ártalmasnak vélt élőlényektől. A fóbiákat aszerint osztályozzák, amire a félelem vonatkozik. Pl. szociális fóbia a nyilvános szerepléstől való félelem, agorafóbia a nyílt térségektől, utazástól való félelem, pókfóbia a pókoktól való irreális félelem
5expozíciós terápia: expozíció vagyis szembesítés; viselkedésterápiás technika, melyben a betegnek szembesülnie kell fóbiája tárgyával, pl. egy pókkal. A fokozatos expozíció során először csak a pók fényképét mutatják meg, majd élő pókot messziről, majd végül közelről. A kezelés során a félelem azáltal szűnik meg, hogy a páciens megtapasztalja: nem történik semmi olyan, amitől korábban rettegett
6cinguláris kéreg: a homloklebeny középső részén található terület, amely az érzelmi és akarati funkciókban fontos szerepet játszik
7inzula: a halántéklebeny mélyén található terület, amely fontos szerepet játszik többek közt az emocionális és emlékezeti működésekben
8kognitív terápia: a pszichoterápia egy típusa, célja a páciens negatív gondolati sémáinak átalakítása. Aaron T. Beck írta le a 60-es években, hogy a depressziós betegek jellegzetes negatív gondolkodási sémákat alkalmaznak önmaguk, a világ és a jövő leírására. Azóta a kognitív terápiák alkalmazását kiterjesztették szorongásos betegségek, így pl. a pánikzavar kezelésére is
9interperszonális terápia: a ’70-es években alakították ki, kezdetben depresszió kezelésére. Lényege, hogy a páciens kapcsolataira koncentrál, feltételezve, hogy a depresszió a kapcsolatok rossz kezeléséből alakult ki. Pl. gyermekszületés után a férj és felség kapcsolata megterhelődik az új feladatokkal, amikre esetleg nincsenek felkészülve