|
Mint arról korábban részletesen olvashattak rovatunkban, a Stardust-űrszonda hosszú Naprendszer-beli munka után 2006. január 15-én sikeresen landolt az Egyesült Államok területén. A szonda mintagyűjtő kapszulájában lévő úgynevezett aerogélbe a terveknek megfelelően sok apró porszemcse ragadt bele az űrben, amelyek a Wild-2 üstökösből és a Naprendszer bolygóközi anyagából származnak - kisebb mennyiségben pedig csillagközi eredetű szemcsék is előfordulnak benne.
Több ezer darab mikrométeres méretű (a milliméter ezredrésze) testet azonosítottak már az első vizsgálatok során. Számos esetben az aerogélbe vájt becsapódási nyom szabad szemmel is felismerhető volt. A kisebb testek megtalálásához azonban hosszú és aprólékos munka szükséges - a szakemberek ebben hívják segítségül az internetes közösséget.
A nagysikerű SETI@home program mintájára ismét a Planetary Society szervezettel közösen indították el a Stardust@home projektet. Ennek keretében a Johnson Űrközpontban az aerogél tartalmát nagy felbontással beszkennnelték, majd az interneten elérhetővé tették az anyagot. Andrew Westphal (EC Berkeley) vezetésével közel 700 ezer rövid "mozgófilmet" vettek fel az aerogélről, amelyen egy-egy film vagy képsorozat az aerogélnek közel sókristály méretű részét mutatja. Az ilyen kis területekről a fókuszt 40 alkalommal változtatva eltérő "mélységű" tartományokat rögzítettek az aerogélben, annak felszínétől közel 100 mikrométeres mélységig.
Az elkészült felvételeket az érdeklődők egy virtuális mikroszkóp nevű online alkalmazással vizsgálhatják át az interneten. A munka viszonylag monoton és fárasztó, ezért az önkéntesek figyelmét alkalmanként hamis szemcsékkel is tesztelik. A próbák alapján megbízhatónak tűnő "kollégák" eredményei segítenek az egyes szemcsék megtalálásában és kivágásában. A szemcséket megtalálóik nevezhetik el.
Az eddigi vizsgálatok alapján egyébként úgy fest, hogy a becsapódott testeket eredetileg laza és kemény szerkezetű darabok összetapadt együttese alkotta. Elsőként a laza szerkezetű összetevők töredeztek és fékeződtek le, kialakítva a becsapódásnyomok jellegzetes szélesebb első részét. A keményebb alkotóelemek továbbhaladtak, és egy keskeny, hosszú vájatot fúrtak az aerogélbe. Utóbbiak közül a legnagyobb lyukak a 2 cm hosszúságot és a 0,5 cm szélességet is elérik.
Nem idegen lények kövületei, hanem jellegzetes alakú becsapódásnyomok: a balról érkező szemcsék lazább részei gyorsan szétestek, kialakítva a szélesebb részt, míg az ellenállóbb darabok jobbra hosszú mélyedést vájtak. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)
A legkeményebb szemcsék anyaga igen változatos volt, közülük sok olyan magas hőmérsékleten keletkezett, ami az üstökösmagok kialakulási helyénél sokkal beljebb, a Naphoz közelebb lehetett jellemző. Egyes ásványok a Merkúr pályájánál is beljebb keletkezhettek, és valamilyen folyamattal egészen a Neptunusz távolságáig jutottak, ahol később üstökösmagokba épültek be. A vizsgált minták változatosságát tovább fokozza, hogy a szemcsék közt sok csillagközi eredetű test is található.
A Stardust@home program iránt érdeklődők az alábbi címen jelentkezhetnek a munkára és kaphatnak további információt http://stardustathome.ssl.berkeley.edu/.
Kereszturi Ákos
[origo] | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
){kind=link}