A Dekkán-bazalt és a dinoszauruszok
2006. május 31., szerda, 11:30
A cikk betűmérete : kisebb nagyobb
	Az indiai Dekkán-fennsík bazaltja képviseli az egyik legnagyobb lávaömlést a földtörténetben. A közelmúltban megjelent eredmények szerint sokkal rövidebb idő alatt képződött, mint eddig gondolták, így jelentősebb szerepe lehetett a dinoszauruszok kihalásában is.

Ajánlat Globális tél 65 millió évvel ezelőtt Újabb bizonyítékot találtak arra az elméletre, mely szerint egy kozmikus test becsapódása következtében globális tél köszöntött be bolygónkon 65 millió évvel ezelőtt - az akkori élővilág nagy részének kihalását okozva. Klímaváltozás a kréta végi becsapódás előtt A klímaváltozások ugyan nem felelősek a dinoszauruszok eltűnéséért, de a kihalás előtti utolsó egymillió évben nagyon változatos volt az éghajlat. Villámgyorsan haltak ki a dinoszauruszok Egy amerikai-olasz kutatócsoport szerint a dinoszauruszok alig 10 000 év alatt eltűntek a Föld felszínéről a kréta végén. Kihalásukat egyetlen földönkívüli test becsapódása okozhatta. Ajánlat Pazar űrfelvétel a dinoszaurusz-gyilkos kráterről A földfelszínen alig ismerhető fel, az űrből azonban élesen kirajzolódik a 65 millió évvel ezelőtti gigantikus becsapódás körvonala. A Dekkán-trappbazalt néven ismert masszív lávatömeg Közép-India nyugati részén található. Több mint 2 kilométer vastag, és a kiterjedése Oregon és Washington állam együttes területének felel meg. Ez a vulkáni sorozat 65 millió évvel ezelőtt képződött, a kréta időszak végi tömeges kihalás idején, amikor a földi fajok 85 százaléka tűnt el igen rövid időn belül. Francia és indiai geológusok vizsgálatai szerint a Dekkán-trappbazalt olyan rövid idő alatt halmozódott fel, hogy a kitörésekből származó, a földi klímát jelentősen megváltoztató kénes gázok a legtöbb élőhelyet sok faj számára lakhatatlanná tehették. Eredményeik arra utalnak, hogy a vizsgált 600 méter vastag lávaszelvény képződése mindössze 30 000 évet vett igénybe. Ez pedig csak egy szempillantás a geológiai idők évmilliárdjaihoz képest. Munkahipotézisük szerint a láva teljes tömegének a túlnyomó része néhány nagyobb kitörés során alakult ki, amelyek igen rövid idő alatt zajlottak le. A vulkáni kitörések nagy mennyiségű kén-dioxidot juttatnak a légkörbe. Amikor rövid idő alatt nagyon sok bazalt ömlik a felszínre, akkor ezzel arányosan sok gáz kerül az atmoszférába, ami megváltoztathatja az éghajlatot, és erős hatást gyakorol a környezetre. A kutatók meg akarták állapítani, hogy hány különböző vulkánkitörésre volt szükség ahhoz, hogy a Dekkán hatalmas lávamennyisége kialakuljon. A korábbi becslések szerint az 500 000 négyzetkilométer kiterjedésű bazalttömeg lerakódását eredményező vulkáni aktivitás mintegy 1 millió évet fogott át. Az új adatok azonban arra utalnak, hogy a láva nagy része olyan kitörésekből származik, amelyek időben sokkal közelebb voltak egymáshoz, mint eddig gondolták. Szoros összefüggéseket ismerünk más tömeges kihalásoknál - legalább két másik nagy eseménynél is - a vulkáni aktivitás és a fajok pusztulása között. Ezek egyike a földtörténet legnagyobb katasztrófája a perm-triász határon (251 millió évvel ezelőtt), a másik pedig a triász-jura határnál bekövetkező csapás 200 millió évvel ezelőtt. Mindkét esetben olyan hatalmas vulkáni aktivitásra utaló jeleket ismerünk, amelyek meghaladják a Dekkán-trappbazalt paramétereit, mind a terület, mind a térfogat tekintetében. Más kutatók elismerik ugyan, hogy a Dekkán-vulkanizmusnak kétségtelenül jelentős befolyása volt a földi életre, de szerintük még mindig nem ismerjük a vulkáni esemény pontos szerepét a kréta időszak végi kihalásban. Az persze elképzelhetetlen, hogy egy ilyen volumenű vulkáni eseménynek ne lenne valamilyen hatása a globális éghajlatra. Szinte biztosra vehető, hogy az élőlények számára megnehezítette a túlélést az egész Földön. Eddig azonban még nem sikerült konkrét bizonyítékot találni arra, hogy egy adott állatcsoport kihalása csak ezekhez a kitörésekhez kapcsolódott volna. Így például a dinoszauruszokat is hátrányosan érintették a Dekkán-kitörések hatásai, mégis túlélték ezeket a környezeti hatásokat egészen a mexikói Yucatán-félsziget területére becsapódott, városnyi méretű aszteroida pusztításáig (65 millió évvel ezelőtt). A Chicxulub becsapódásakor hatalmas mennyiségű hamu és törmelék került a levegőbe, ami leárnyékolta a bolygó atmoszféráját - a legtöbb kutató szerint ez adta a végső csapást a vulkanizmus következményeitől korábban már megrendült élővilágnak. Számos tengeri és szárazföldi élőlényt ismerünk, amelyek kitartottak a becsapódást jelző kréta-harmadidőszaki határig a Dekkán-vulkanizmus súlyos hatásai ellenére is. A két jelentős esemény mellett még figyelembe kell venni a hegységképződés és a globális tengerszintváltozás eredményeit is. Valószínűleg minden tömeges kihalási eseményre igaz, hogy nem egyetlen okra vezethetők vissza, és a kiváltó okok időben egymást követik. A fajok többsége bizonyos mértékig még szembe tud szállni az első eseménnyel, de egy második, szintén katasztrofális következményekkel járó csapást már csak nagyon kevés, opportunista csoport képes átvészelni.