A Szaturnusz
- A Szaturnusz a Naptól a hatodik, méretét tekintve a második legnagyobb bolygó.
-
- Naptól mért távolsága: 1,429,400,000 km (9.54 CSE)
- egyenlítői átmérő: 120,536 km; sarki átmérő: 108,728 km
- tömeg: 5.688e26 kg
Szaturnusz az egyik legősibb római isten. A vetés, a vetőmag istene, a könyörtelen idő jelképének tekintették. A görög mitológiabeli titánnal, Kronosszal azonosították; aki apját Uránoszt megcsonkítva, feleségül véve saját leánytestvérét Rheiát került az égi trónra; és akinek azt jósolták, hogy egyik fia fogja megfosztani a trónjától. Ezért valamennyi gyermekét alighogy megszülettek sorjában lenyelte, így akarván elkerülni a jóslat beteljesülését. Rheia azonban kijátszotta Kronoszt: megszülte legkisebb fiát Zeuszt, de egy bepólyázott követ adott át férjének. Zeuszt egy Kréta szigeti barlangban felnevelték, majd felnőve legyőzte apját, megmentette testvéreit.
Szaturnusz gyűrűiről, gyűrűrendszer, légköre, holdjai, gyűrűi
Az ókorban is ismert bolygók közül a Szaturnusz a legtávolabbi. Távcsővel vizsgálva pompás látvány nyújt. A Jupiterhez hasonlóan ezt a bolygót is az egyenlítőjével párhuzamos, világos és sötét csíkokból álló mintázat borítja, de a sávok sokkal szabályosabbak, bár kevésbé körülhatároltak, mint a Jupiter sávjai, és színük is halványabb. A fénylő foltok is ritkábban tűnnek fel.
- A Szaturnuszt először a Pioneer-11 látogatta meg 1979-ben, majd később a Voyager-1 illetve a Voyager-2.
- A Szaturnusz korongja határozottan sárgának tűnik, egyenlítői területei enyhén vörösesek, övei barnás, sarkvidékei pedig kékesszürke árnyalatúak. E színek alkalmanként módosulhatnak, de különösen szembeötlőek, ha vörös, sárga és kék színszűrőn keresztül készített fotókat hasonlítunk össze.
A Szaturnusz gyűrűi pontosan a bolygó egyenlítői síkjában fekszenek. Egy teljes Szaturnusz-év leforgása alatt a bolygó gyűrűrendszerét "alulról" és "felülről" egyaránt szemügyre vehetjük. Amikor a Szaturnusz valamelyik napfordulópontja közelében jár, vagyis amikor a bolygó forgástengelye éppen felénk -illetve tőlünk el- mutat, az égitest majdnem kör alakúnak látszik. Ekkor tárul fel előttünk legszebben a gyűrűrendszer, ekkor vehetjük szemügyre felületének legnagyobb hányadát. Ahogy a bolygó közeledik egyik vagy másik napéjegyenlőségéhez, tehát azokhoz a helyzeteihez, ahol gyűrűjét éppen éléről figyelhetjük meg, egyre jobban szemünkbe ötlik ellipszoidális alakja, amely jócskán lapult. Egyenlítői sugara 10%-kal haladja meg a poláris sugarát. A szaturnuszi napéjegyenlőségek idején a gyűrűrendszer hajlásszöge minimálissá válik, a gyűrűk csupán keskeny vonalként figyelhetők meg, sőt esetleg néhány órára -amíg a Föld áthalad a gyűrűk síkján- látszólag el is tűnhetnek. A Szaturnusz látszólagos fényessége nagymértékben függ attól, hogy látóirányunkkal mekkora szöget zár be a bolygó gyűrűrendszerének síkja.
- A Szaturnusz gyűrűit elsőként Galilei figyelte meg 1610-ben. Kezdetleges távcsöveivel azonban még nem tudta megállapítani valódi szerkezetüket. Ő még úgy gondolta, hogy Szaturnusz három, egymáshoz nagyon közel keringő bolygóból álló rendszer (melyek közül a középső mintegy háromszor akkora méretű, mint a két oldalsó), s néhány évvel később amikor a Föld áthaladt a gyűrűk síkján, a szem elől tévesztette a két "kísérőt", Galilei egy ősi mítoszt idézett fel, panaszosan megkérdezve: "Vajon a Szaturnusz lenyelhette gyermekeit?" Több mint negyven esztendőnek kellett még eltelnie addig, amíg egy holland csillagász, Huygens megadta a gyűrűk pontos leírását (1655). A gyűrűk különálló részecskékből épülnek fel, amelyek mind önállóan keringenek a bolygó körül a Kepler törvényeknek megfelelően, ezért a gyűrűrendszer külső része a leglassabban, míg a belső része a leggyorsabban mozog.
Földi távcsöveken át szemlélve a Szaturnusz gyűrűrendszerét hosszú ideig három külön összetevőből álló rendszernek ismerték.
- A legkülső gyűrű volt az A gyűrű,
- melyet a 4000 kilométeres Cassini-rés választott el a legfényesebb B gyűrűtől,
- a legbelső pedig a bolygó korongjához képest halványnak, átlátszónak tűnő C gyűrű (Fátyolgyűrű).
A Földről különálló gyűrűnek látszó részeket a résektől csak a bennük található sokkal több vékony gyűrű (elemi gyűrű) különbözteti meg.
Az újabban ismert gyűrűk:
- A D gyűrű különösen halvány
- a Cassini-rés nem üres, hanem több elemi gyűrűt tartalmaz
- az F gyűrű pedig számos egyenként nagyjából 10 km szélességű, összefonódó pászmából áll. Az F gyűrűt felépítő részecskéket két terelőhold, a Pandora és a Prometheus gravitációs hatása rendezte keskeny szálakba.
A Szaturnusz fényes gyűrűi élesen különböznek a Jupiter és az Uránusz sötétebb rendszereitől. 1675-ben Cassini olasz csillagász sötét rést talált a fő gyűrűben. A rést mindaddig üresnek tartották, míg az első űrszondák meg nem jelentek a Szaturnusz mellett, ám ekkor kiderült, hogy a Cassini-féle résen belül számos, elemi gyűrűkből álló rendszer található. (A Szaturnusz holdjainak gravitációs ereje hatással van a gyűrűrendszerben keringő részecskékre, ennek hatására jött létre a Cassini-rés.)
- Roche 1850-ben kimutatta, hogy a bolygókhoz túlságosan közel keringő holdak szétmorzsolódnak a gravitációs erők hatására, mivel a bolygóhoz közelebbi részei gyorsabban akarnak keringeni, mint a távolabbiak. Ha a hold is és a bolygó is ugyanolyan sűrűségű anyagból épül fel, akkor ez a "veszélyzóna" a bolygó középpontjától 2,44 bolygósugárnyi távolságban húzódik. A Szaturnusz legbelső ismert holdja a Mimas e kritikus távolságon kívül van ugyan, de a gyűrűk teljes egészükben azon belül helyezkednek el. Elképzelhető, hogy a gyűrűrendszer valaha a bolygó egyik holdja volt, amely széttöredezett, vagy talán olyan anyagból keletkezett, amelynek a bolygórendszer születése óta sohasem volt lehetősége arra, hogy nagyobb égitestté álljon össze.
- A Szaturnusz a gázbolygók családjába tartozik, és eltérően a Föld típusú égitestektől nincs szilárd felszíne.
- A bolygó átlagos sűrűsége 0,7 g/cm3, minden ismert bolygóénál, sőt még a vízénél is kisebb.
- A Szaturnusz légköre hidrogénből és hidrogénvegyületekből, valamint 6% héliumból áll. (Hasonló a Jupiteréhez, csak ott kicsit nagyobb a héliumtartalom.) Hasonlóan a Jupiterhez a Szaturnusz kétszer annyi hőt bocsát ki, mint amennyi a bolygóra érkezik. Mivel a Szaturnusz kisebb tömegű, mint a Jupiter, sokkal gyorsabban hűlt le, ami lehetővé tette, hogy a hélium cseppecskék formájában kicsapódjon. Ez esőszerűen lehull a bolygó belsejében, miáltal a légkör héliumban elszegényedik, a belső rész viszont felmelegszik. Valószínűleg ez lehet a nagyobb hőkibocsátás oka.
- A Szaturnusz légkörének szélviharai, légörvényei, hullámai és egymással kölcsönhatásban lévő foltjai arról tanúskodnak, hogy e különös világ belsejéből a hő hevesen áramlik kifelé.
- A Szaturnusz mágneses tere erős, és mágneses mezejének tengelye 1 fokos szögben hajlik a forgástengelyéhez.
- A Szaturnusz 18 holdjának van neve, több holdja van mint bármelyik más bolygónak. Biztos azonban, hogy további kisméretű holdak várnak felfedezésre.
- A bolygó középpontjától mért távolságuk 133600 kilométertől majdnem 13 millió kilométerig terjed. Legnagyobb közülük a Titán, amely alig kisebb mint a legnagyobb Galilei-hold a Ganymede. Négy holdnak az átmérője 1000 km felett van (1060 - 1530 km), nyolcnak az átmérője 80 és 500 km közötti, míg a maradék öt hold átmérője 40 km alatt van. A legkülsőt, a Phoebét kivéve valamennyi direkt keringésű hold.
- A Szaturnusz Phoebe nevű holdja volt az első hold amit csillagászati fényképfelvételen fedeztek fel (1898-ban). A Phoebe keringési iránya retrográd.
A Szaturnusz holdjai
Szaturnusz 18 holdjának van neve, több holdja van mint bármelyik más bolygónak. Biztos azonban, hogy további kisméretű holdak várnak felfedezésre.
Távolság Sugár Tömeg
Hold (000 km) (km) (kg) Felfedező Dátum
---------- -------- ------ ------- ---------- -----
Pan 134 10 ? Showalter 1990
Atlas 138 14 ? Terrile 1980
Prometheus 139 46 2.70e17 Collins 1980
Pandora 142 46 2.20e17 Collins 1980
Epimetheus 151 57 5.60e17 Walker 1980
Janus 151 89 2.01e18 Dollfus 1966
Mimas 186 196 3.80e19 Herschel 1789
Enceladus 238 260 8.40e19 Herschel 1789
Tethys 295 530 7.55e20 Cassini 1684
Telesto 295 15 ? Reitsema 1980
Calypso 295 13 ? Pascu 1980
Dione 377 560 1.05e21 Cassini 1684
Helene 377 16 ? Laques 1980
Rhea 527 765 2.49e21 Cassini 1672
Titan 1222 2575 1.35e23 Huygens 1655
Hyperion 1481 143 1.77e19 Bond 1848
Iapetus 3561 730 1.88e21 Cassini 1671
Phoebe 12952 110 4.00e18 Pickering 1898
A Szaturnusz gyűrűi Távolság Szélesség Tömeg
Gyűrű (km) (km) (kg)
---- -------- --------- ------
D 67000 7500 ?
C 74500 17500 1.1e18
B 92000 25500 2.8e19
Cassini-rés
A 122200 14600 6.2e18
F 140210 500 ?
G 165800 8000 1e7?
E 180000 300000 ?
(Távolságot a Szaturnusz középpontjától a gyűrű belső széléig kell érteni.)
A Szaturnusz rezgő gyűrűje
|
|
|
|
|
Úgy tűnik, a Cassini-űrszonda megfigyelései választ adtak a régi kérdésre: miként alakul ki a közeli Prometheus hold hatására az F-gyűrű sajátos, töredezett megjelenésű szerkezete? | |
A Cassini-űrszonda küldetésének egyik fontos célja a Szaturnusz F-gyűrűjének részletes vizsgálata. A Voyager-szondák korábbi felvételei alapján úgy gondolták, hogy a gyűrűben megfigyelhető szabálytalan alakot három, egymás köré tekeredő, kisebb gyűrűalkotó adja. A Cassini új felvételein kiderült, hogy a közelben mozgó, apró Prometheus hold gravitációs hatása felel a jelenségért.
A 102 km-es Prometheus hold az F-gyűrű belső pereme mellett kering. Enyhén elnyúlt pályáján, 14,7 óránként jut legközelebb a gyűrűhöz, ekkor legerősebb a gyűrűt alkotó szemcsékre kifejtett tömegvonzása. A szemcsék ilyenkor korábbi helyzetükből kimozdulnak, de teljesen nem szöknek el a gyűrűből.
Amint a Prometheus eltávolodik, a szemcsék eredeti pozíciójuk közelébe térnek vissza, sőt túl is "lendülnek" azon. A jelenség eredményeként a részecskék oszcillálnak, mondhatni rezegnek az eredeti pozíciójuk körül.
A Prometheus minden közelítéskor elmozdítja a szemcséket, és egy sötét sávot hagy az F-gyűrűben. A képződmény a hold eltávolodása után is látható marad, majd idővel fokozatosan gyengül, végül a gyűrűbe olvad. A fenti modell jól írja le a megfigyelt mintázatokat. A Prometheus zavaró hatásától kialakult képződmény idővel azért tűnik el, mert a megváltozott keringési idejű szemcsék lemaradnak, vagy előreszaladnak társaikhoz képest, emellett pályájuk is elnyúltabb lesz, és fokozatosan beleolvadnak az F-gyűrű egészébe.
A Cassini-szonda 15 képéből összeállított mozaik az F-gyűrűben fellépő torzulásokról. A felvétel az F-gyűrűnek egy 147 ezer km széles szakaszát ábrázolja 2005. április 13-án, 1,1 millió km távolságból. Az első (jobb oldali) és az utolsó (bal oldali) szegmens rögzítése között 2,5 óra telt el. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA/JPL/Space Science Institute)
A Cassini-űrszonda 2005. augusztus 20-án készült felvétele az F-gyűrűben elmozdult anyagról, illetve a nyomában visszamaradt anyagszegény helyről (sötét sáv balra), és a Prometheus holdról (jobbra) (fotó: NASA/JPL/Space Science Institute)
A megfigyelt jelenség a közeljövőben várhatóan tovább erősödik. Az F-gyűrű és a Prometheus hold legnagyobb közelítéseire ugyanis 2009 decemberében kerül majd sor. Ekkor várhatóan még feltűnőbben jelentkezik a folyamat, és tesztelni, finomítani lehet a most felvázolt elméletet.
Üdvözlettel Polgár Sándor
Szaturnusz a gyűrűs bolygó |
|
|
|
|
A 2006-os esztendő első fele a Szaturnusz folyamatosan javuló láthatóságát hozza, így a Cancer (Rák) csillagképben található gyűrűs bolygó távcsöves megfigyelése egyre könnyebb lesz.
Január elején már este kilenc órakor felkereshető a Szaturnusz, ami ebben az időszakban végig az M44 jelű nyílthalmaz peremén lesz látható. Látványos csillagfedést követhetnek végig a távcsöves észlelők január 25/26. éjszakáján, amikor a Szaturnusz elfedi az M44 egyik fényes csillagát. Derült estéken érdemes kísérletet tenni a bolygó felhősávjainak és holdjainak megfigyelésére is.
E heti képünket Dán András készítette a tavalyi láthatóság alatt, 2005. január 17-én, Etyeken, C8 tubusra szerelt Philips ToUcam Pro és Lakes CM2-1 CCD kamerával. A felvételen a Szaturnusztól délre (felfelé) a Dione és a Tethys, nyugatra (a bolygókorongtól balra, közel a gyűrű síkjában) a Enceladus és a Titan, míg keletre a Rhea figyelhető meg.
Dán András képei a www.astronomy.hu weboldalon tekinthetők meg.
Cikkajánlat:
A Cassini-szonda 2006. január 23-án a gyűrűs bolygóról érkező rádiósugárzás alapján erős villámtevékenységet észlelt. Ekkor éppen a Szaturnusz éjszakai oldala felett haladt, ennek ellenére megkísérelte megörökíteni a jelenséget kiváltó viharközpontot.
Szerencsére a gyűrűrendszerről a bolygó árnyékos oldalára is szóródik egy kevés napfény, ezért a kamera - ha nem is látványos színekkel együtt - rögzítette a jelenséget. A vihar ugyanazon a szélességen mutatkozott, mint ahol 2004-ben a szintén erős rádiósugárzást kibocsátó "Sárkányvihar" névre elkeresztelt légköri képződményt megfigyelték.
Donald Gurnett (University of Iowa) és kollégái a rádióadatokat értékelve megállapították, hogy ez volt a legintenzívebb villámtevékenységet produkáló légköri vihar, amióta a Cassini-szonda a bolygó körül kering. A villámok gyakorisága meghaladta azt a maximumot, amit a Voyager 1 1980-ban észlelt, a kisülések összenergiája pedig közel azonos nagyságrendű volt az akkor észlelt viharéval.
A megfigyelések alapján az ilyen nagyméretű viharközpontok esetenként néhány hét alatt is felépülhetnek. Kialakulásuk egyelőre pontosan nem ismert, elképzelhető, hogy létrejöttük nem csak a beeső napsugárzással, hanem a bolygó belsejéből kifelé áramló hővel is kapcsolatban áll.
A kérdéses vihar a déli féltekén, a 36 fokos déli szélesség és a 168 fokos nyugati hosszúság metszéspontjánál mutatkozott. Átmérője kb. 3200 km volt, azaz majdnem akkora, mint a mi Holdunk. Az itt csapkodó villámokat természetesen csak akkor érzékelte a szonda, amikor a vihar a bolygó megfelelő (esetünkben az éjszakai) oldalán járt. Amikor a tengelyforgás révén a nappali oldalra került, nem észlelte a Cassini - de ekkor Földről sikerült megörökíteni a légköri képződményt.
Fantáziarajz a viharközpontról (fehér "szikrák" balra) és az innen származó rádióhullámokról, amelyet a Cassini-szonda (jobbra fent) érzékel (fotó: NASA/JPL/University of Iowa)
| | | |