Csillagászat, ûrkutatás
Nem fekete lyuk, hanem fekete buborék?
A Los Alamosi Nemzeti Laboratórium két elméleti fizikusa a fekete lyukak nagyon meglepõ és nagyon tradíciósértõ új elméletével állt elõ.
A ma elfogadott elmélet szerint a fekete lyukak a nagy tömegû csillagok összeomlása nyomán alakulnak ki. A nagy tömegû csillag egyre gyorsuló összeomlása során olyan kicsire zsugorodik össze, hogy belülre kerül az úgynevezett eseményhorizonton, azon a felületen, amelyen a szökési sebesség eléri a fénysebességet. Ezen belülrõl semmilyen fizikai hatás nem juthat ki, még a fény is visszazuhan. A fekete lyukat eszerint az elmélet szerint csak a belé zuhanó, de még az eseményhorizontot el nem ért anyag sugárzása teszi láthatóvá. A fekete lyuk összeomlása kívülrõl nézve végtelen gyors, de benne úgy torzul a téridõ, hogy a belsõ szemlélõ végtelen hosszú ideig tartónak látná.
Ennek a hagyományos elméletnek van két kellemetlen gyengéje. Az egyik az, hogy benne az elméleti fizikusok a jelenleg érvényesnek tekintett elméletek alapján végtelen nagy energiasûrûségekre extrapolálnak. Márpedig tapasztalataink szerint minden fizikai elmélet érvényességének vannak korlátai, amelyeket csak akkor ismerünk fel, ha egy új elmélet meghaladja a régit. Nem ismerjük tehát a jelenlegi elméletek érvényességi korlátait, de abban biztosak lehetünk, hogy a végtelen energiasûrûségek irányában ilyen korlátnak léteznie kell, vagyis az ismert elméletek segítségével végtelen energiasûrûségig végzett extrapoláció nem lehet jogos. A másik baj az, hogy a konvencionális elmélet szerint a fekete lyukban végtelen nagy entrópia alakul ki, ezt pedig az elméleti fizikusok nem tudják értelmezni.
A két kutató új feltételezése szerint az összeomló csillag anyaga nem zuhan befelé a végtelenségig, hanem az eseményhorizontnál megáll, mert akkor belül olyan erõsen meggörbült téridõvel alakul ki vákuum, hogy annak a nyomása ellensúlyozza a befelé ható erõt. Így egy nagyon vékony, nagyon hideg, és nagyon sötét buborékszerû héj alakul ki, amelyben az anyag új, eddig ismeretlen halmazállapota jön létre. Ez a halmazállapot hasonlít a Bose-Einstein kondenzátumra. A buborék maga nem merev, hanem rugalmas, torzulásra és helyreállásra képes. A feltételezett képzõdménynek a hipotézis kidolgozói a Gravitational Vacuum Star (gravitációs vákuumcsillag) kifejezés rövidítésébõl a gravastar nevet adták. A hagyományosan elképzelt fekete lyukkal szemben a gravastar belsejében az entrópia nagyon kicsi. A hipotézis megalkotói még azt a lehetõséget is felvetették, hogy a mi egész ismert világunk egy ilyen gravastar belseje. Ez a feltételezés kiküszöbölné a bigbang-elméletben felmerülõ, de ott értelmetlennek nyilvánított kérdést, hogy mi volt a Nagy Bumm elõtt.
Egy ennyire új és konvenciótörõ hipotézisnek mindenekelõtt ki kell állnia a tudományos diszkussziók és kritikák próbáját. Ezzel a feltételezéssel azonban ez még nem történt meg, ahhoz a feltételezés túlságosan új. Ennek megfelelõ óvatossággal kell tehát kezelni az egész ötletet.
2002. április 23.
Los Alamos National Laboratory News Release, April 21, 2002,
http://www.lanl.gov/worldview/news/releases/archive/02-035.shtml
Ezt az oldalt a legelõnyösebben kedvenc böngészõjével olvashatja.
E hír Válas György szellemi tulajdona. Magáncélra, tanulmányi és tudományos célra szabadon használható, de bárminemû (akár közvetlen, akár közvetett) anyagi haszonszerzésre irányuló felhasználása csak a jogtulajdonossal kötendõ külön szerzõdés feltételei szerint jogszerû.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
